Átcsoportosították a forrásokat
Több mint egymilliárd forint árvízi védekezésre
A kormány több mint egymilliárd forintot csoportosított át az árvízi védekezés költségeinek pótlására - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
2008.08.07 11:51MTIAz összesen 18 folyón és patakon több mint hétszáz kilométeren folytatott árvízi védekezés és kárelhárítás jelentős többletkiadást okozott - indokolta a kabinet döntését a szóvivő. Hozzátette: az egymilliárd ötmillió forintot a költségvetés általános tartalékából csoportosították át a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium büdzséjébe. Daróczi Dávid elmondta, hogy ez az összeg az árvízi védekezésre felhasznált 460 millió forint, illetve a megrongálódott töltésszakaszok helyreállítására felhasznált 380 millió forint fedezetéül szolgál.
Mint mondta, a védekezési keret feltöltése a szükséges védekezési, kárelhárítási és megelőzési munkálatok folyamatosságát biztosítja. Kitért arra, hogy egy héten keresztül 50 településen összesen 2.000 ember vett részt a védekezésben, 100 ezer homokzsákot, 5.000 köbméter homokot és 15 ezer négyzetméter fóliát használtak fel. A kormányszóvivő szerint az elmúlt hetek azt igazolják, hogy az eddigi munka hasznos volt: a folyamatos fejlesztésnek és az emberek áldozatos munkájának köszönhetően újra jól vizsgázott az árvízvédelmi rendszer.
Daróczi Dávid azt mondta, a 2003 óta tartó folyamatos munkálatoknak több eredménye is van, 22 helyszínen valósultak meg árvízvédelmi fejlesztések. Hozzátette: még az idén elkészül a több százezer ember árvízi biztonságát javító cigánd-tiszakarádi és a tiszaroffi tározó. A szóvivő bejelentette azt is, hogy a kormány még az ősszel benyújtja Brüsszelnek a beregi árvízvédelmi töltések komplex fejlesztését célzó 6,3 milliárd forintos nagy projektet. Mint mondta, az európai uniós támogatások jóvoltából 2013-ig további négy árvízi tározó épülhet, illetve 12 árvízvédelmi szakasz válhat biztonságosabbá. Daróczi Dávid közölte: az Új Magyarország fejlesztési tervben 2007 és 2013 között összesen 150 milliárd forint uniós forrás van árvízvédelmi fejlesztésekre, amelyből mintegy 110 milliárd forint használható fel a Vásárhelyi-terv folytatására.
Kapcsolódó írások:
- Múlik a veszély - Már csak a Kraszna mentén tartanak árvízvédelmi készültséget
- A magyar kormány segítséget nyújt az árvíz sújtotta Ukrajnának
- 780 kilométeren végeznek árvízvédekezést
- Fidesz: a kormány nem foglalkozik az árvíz megelőzésével
- Kedvezően változik az árvízhelyzet
- Több mint 11 ezer ember továbbra sem térhet vissza otthonába az árvíz miatt
- Képek! Harmadfokú árvízvédelmi készültség a Tisza felső szakaszán
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06