Hibáztak-e az érettségin?
Montessori iskola: még tart a Fővárosi Főügyészség vizsgálata
Még tart a Fővárosi Főügyészség vizsgálata a Montessori Alapítványi Általános Iskola ügyében - tudatta az MTI megkeresésére a főügyészség sajtóirodája hétfőn.
2008.08.04 17:00MTIA vizsgálat alapjául szolgáló bejelentést az Oktatási Hivatal tette, mert az intézménynél folytatott vizsgálat során a szülők azt állították, hogy pénzért lehetett osztályzatokat vásárolni. A pedagógusok viszont kijelentették, a szülők kínáltak nekik pénzt, hogy átsegítsék gyerekeiket az érettségi vizsgán. Az Oktatási Hivatal elnöke, Bakonyi László egy sajtónyilatkozatban elmondta, hogy az iskola ellenőrzése során merült fel a bűncselekmény gyanúja. Közölte, a hivatal feljelentést tesz a számviteli fegyelem megsértése miatt a Fővárosi Főügyészségen, mert a szülők elmondása szerint az intézmény nem adott nyugtát arról, hogy átvette a tandíjat.
Hozzátette: minden dokumentumot átadtak az ügyészségnek, hogy kiderüljön, történtek-e más bűncselekmények is. Korábban az Oktatási Hivatal a maximálisan kiszabható, egymillió forintos bírságot rótta ki a Montessori Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolára, mert a hivatal több szabálytalanságot állapított meg az intézmény működésével kapcsolatban. Bakonyi László, a hivatal elnöke az MTI-nek a maximális bírság indoklásául elmondta, hogy különösen az alkalmazásoknál találtak sok problémát.
Szakképzetlen pedagógusokat alkalmaztak, és sok esetben nem megfelelő jogviszonyban történt a foglalkoztatásuk. Így megbízási szerződéssel alkalmaztak olyanokat, akiket teljes időben pedagógusi feladatot láttak el. Megállapították azt is, hogy a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak 26 százaléka volt munkaviszonyban, miközben a közoktatási törvény a működéshez 70 százalékot ír elő. Probléma volt a normatívák igénylésével. Nagyon sok diákról megállapították, nem hatályos az a szakvélemény, ami alapján utánuk a sajátos nevelési igényű normatívát igényelte az iskola.
Az Oktatási Hivatal felkérte a fővárosi főjegyzőt az intézmény működési engedélyének felülvizsgálatára, és egyben bejelentéssel élt a Magyar Államkincstárnál és a Fővárosi Főügyészségnél is - kérve ezen szervek eljárását is - közölte az OH elnöke. Az Oktatási Hivatal azt követően indított vizsgálatot, mert több szülő bejelentést tett arról, hogy kifogásolható volt az idei érettségi vizsga szervezése és lebonyolítása, kivételeztek az érettségi vizsgán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök itt tanuló fiával, és panaszra ad okot az iskola működése.
A hivatal meghallgatta a szülőket, a pedagógusokat, az intézmény vezetőjét és az érettségi vizsgabizottság elnökét is. A vizsgálat során nem találtak olyan törvénysértést, ami az érettségi vizsgák megismétlését vagy megsemmisítésé indokolta volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06