Szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás
Senki nem észlelte a gyerekek szenvedéseit?
Az illetékes védőnő, gyermekorvos, óvoda, iskola, illetve a gyermekjóléti szolgálat sem észlelte, hogy egy szigetszentmiklósi házaspár több éven át szexuálisan bántalmazta volna gyermekeit.
2014.01.09 18:53MTILukasik Zsófia, a Pest Megyei Kormányhivatal sajtófőnöke azt követően juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy befejeződött a brutális gyermekbántalmazási ügyben a kormányhivatal szociális gyámhivatalának vizsgálata.
A Blikk 2013. november 26-án számolt be arról, hogy K. Rudolf és felesége hosszú évekig "emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal". A már bíróságon lévő vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyermekeket kiskoruk óta kínozták.
A Pest Megyei Kormányhivatal még november 27-én közleményt juttatott el az MTI-hez, abban egyebek mellett az állt, hogy a szigetszentmiklósi gyámhivatal - a jegyzőtől 2011 júliusában érkezett jelzés alapján - haladéktalanul megkezdte a körülmények felmérését, és elrendelte a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét.
A gyerekek azóta is nevelőszülőknél vannak. A kormányhivatal elrendelte, hogy a szociális és gyámhivatal indítson vizsgálatot az ügyben a gyermekjóléti szolgálatnál és a szigetszentmiklósi jegyzői gyámhatóságnál.
Az azóta lezárult vizsgálat egyebek mellett megállapította, hogy sem a védőnő, sem a gyermekorvos, sem az óvoda, sem az iskola, sem a gyerekjóléti szolgálat nem vette észre, hogy szüleik rendszeresen szexuálisan bántalmazzák a három szigetszentmiklósi kisgyereket (csak az elhanyagoltságuk miatt kerültek nevelőszülőkhöz).
Az MTI-hez eljuttatott kormányhivatali közlemény kitér arra is, hogy a gyermekek már több mint fél éve nevelkedtek nevelőszülőknél, amikor egy újabb pszichológiai vizsgálat során szexuális bántalmazás gyanúja felmerült.
Ekkor a városi gyámhivatal haladéktalanul büntetőfeljelentést tett, valamint a szülők gyermekekkel való kapcsolattartási jogát megszüntette - olvasható a közleményben. A 30 napon belül lefolytatott vizsgálat a jelzőrendszer egy szeletére terjedhetett csak ki, további vizsgálatokra a hivatal nem volt jogosult - írták.
Az Index csütörtökön - szintén a kormányhivatal tájékoztatására hivatkozva - egyebek mellett azt közölte, hogy a hivatal senkivel szemben nem javasolta fegyelmi indítását. A gyermekbántalmazási ügyben még tavaly év végén belső vizsgálatot lefolytató szigetszentmiklósi polgármesteri hivatal későbbre ígért tájékoztatást az eredményről az MTI-nek.
Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: az ügyészség tavaly ősszel benyújtotta a vádiratot az illetékes bíróságnak. A dokumentum tartalmáról a szóvivő a kiskorúak védelmére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. Hogy mikor kezdődik a büntetőügy tárgyalása, azt egyelőre nem tudni - tette hozzá. Az MTI csütörtökön úgy értesült, hogy az ügyben még tart az ombudsmani vizsgálat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06