Szándékos gyújtogatás történt
Tények: kiutasítások miatt gyújtották fel a békéscsabai menekültügyi központ szobáit
"Azután gyújtották fel a békéscsabai menekültügyi központ néhány szobáját hétfőn, hogy többekkel közölték menedékjogi kérelmük elutasítását."
2013.11.12 20:13MTI
Ez hangzott el TV2 kedd esti Tények című műsorában. A hírműsor idézte Végh Zsuzsannát, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatóját, aki a kereskedelmi csatorna híradója szerint azt mondta, hogy szándékos gyújtogatás történt.
A főigazgató hozzátette, a menekültügyi hatóság képviselője kihirdette a bíróság menedékjogi kérelmekre vonatkozó, jogerős elutasító döntését, és "vélhetően ez váltotta ki az indulatokat".
A békéscsabai menekültügyi központban hétfőn három lakószoba kiégett, és a tűz a tetőszerkezetre is átterjedt, mire a katasztrófavédelem eloltotta a tüzet. Az intézményben akkor 192 menekültügyi őrizetben lévő külföldi, valamint a BÁH és a rendőrség 44 munkatársa tartózkodott.
A hivatal tájékoztatása szerint az eset miatt az intézmény lakói közül 15-öt előállítottak. Még tart az épület kárszakértői és őrzésbiztonsági vizsgálata, ennek eredményeként derül ki, hogy mikor állhat helyre a működési rend, költözhetnek vissza a lakók. Ideiglenesen más menekültügyi központokban helyezték el az átmenetileg lakhatatlanná vált őrző lakóit.
A dolgozók átmenetileg szintén más szervezeti egységen belül végzik a munkájukat. A békéscsabai központban olyan embereket helyeznek el, akiknek a menekültügyi eljárása még nem fejeződött be, a menekültügyi hatóság még nem állapította meg róluk, hogy jogosultak-e a nemzetközi védelemre.