El a közéletből
MSZP: Balogh József mondjon le!
Balogh József független országgyűlési képviselő lemondását követeli az MSZP, Orbán Viktor miniszterelnöktől pedig azt várják a szocialisták, hogy szólítsa fel a közéletből való távozásra a feleségét bántalmazó politikust.
2013.11.07 11:24MTI
Erről Bangóné Borbély Ildikó, a párt elnökségi tagja és Kormos Kata szóvivő beszélt csütörtökön sajtótájékoztatón. Bangóné Borbély Ildikó azt mondta: a 2010-es választás előtt Orbán Viktor személyesen hallgatta meg a fideszes képviselőjelölteket.
Balogh Józsefet pedig annak ellenére találta alkalmasnak, hogy "akkor is köztudott volt már, hogy az első felesége azért vált el tőle, mert hosszú időn át súlyosan bántalmazta" - jelentette ki.
Az MSZP elnökségi tagja szerint elfogadhatatlan, hogy bár a politikus április végén bántalmazta élettársát, a Fidesz "hat hónapon át hallgatott erről", a frakcióból ugyan "kiléptették", de a kormánypártnak szerdáig a tagja maradhatott.
A szocialista politikus közölte: mivel Balogh József Orbán Viktor támogatásával lett képviselőjelölt, Orbán Viktornak kellene felszólítani arra, hogy távozzon a közéletből.
Kormos Kata - aki politikustársához hasonlóan egy vak komondort ábrázoló pólóban állt az újságírók elé - azt mondta, az ügyészségtől a nyomozás mielőbbi lezárását és haladéktalan vádemelést várnak, miután Balogh József részletes beismerő vallomást tett, és a szükséges bizonyítékok is rendelkezésre állnak.
A szóvivő az MSZP nevében lemondásra szólította fel a független képviselőt, és közölte, még csütörtökön eljuttatnak neki egy lemondó nyilatkozatot, csak alá kell írnia. Váczi Pál megbízott főügyészhelyettes hétfőn közölte az MTI-vel, hogy súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Balogh József független országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség, a honatya beismerő vallomást tett.
A megalapozott gyanú szerint a képviselő és élettársa április 28-án reggel 6 óra körül érkezett haza egy családi eseményről Fülöpházán lévő tanyájukra, amikor a képviselő ittas állapotban, minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte élettársát, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Kormos Kata a sajtótájékoztatón nem közölt további részleteket az MSZP keddi elnökségi üléséről.
Az ott történtekről beszámoló sajtóinformációkat - például, hogy többen bírálták Mesterházy Attila pártelnököt - arra hivatkozott, hogy a zárt ülésen egyetlen újságíróval sem találkozott. Az MSZP csütörtök délelőtt frakcióülést tart, ahol ugyancsak a bajai videoügy következményeit és az elnökségnek a kommunikációs stáb újjászervezéséről is szóló döntéseit vitatják meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06