Dupla összegű támogatás a hideg ellen
Tüzifa-támogatás a télre
Október 15-ig igényelhetik az önkormányzatok a tűzifavásárláshoz kapcsolódó kormányzati támogatást, amelynek összege idén 2 milliárd forint, duplája a tavalyinak.
2013.10.09 15:55MTI
Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára ismertette, hogy az 5000 lélekszám alatti települési önkormányzatok közül a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések kemény lombos fafajta esetében erdei köbméterenként nettó 13 ezer forint, lágy lombos fafajta esetében 7300 forint támogatást igényelhetnek. Az önkormányzatoknak előbbihez erdei köbméterenként nettó 1000, utóbbihoz 700 forint önrészt kell biztosítaniuk.
A többi 5000 fő alatti település kemény lombos fafajta esetében erdei köbméterenként nettó 12 ezer, lágy lombos fafajta esetében 6800 forint támogatást igényelhet. Itt előbbihez 2000, utóbbihoz 1200 forint önrész szükséges - fejtette ki Tállai András.
Arról is beszámolt: a támogatásra fordítható keret idén kétmilliárd forint, ami kétszerese a tavalyinak.
Az önkormányzatoknak rendeletben kell meghatározniuk, kik részesülhetnek tűzifa-támogatásban, s nem kérhetnek ellenszolgáltatást azoktól, akiket ebben részesítenek - mondta Tállai András, hozzátéve: tűzifát csak állami erdészeti társaságoktól lehet vásárolni, a közbeszerzési szabályok betartásával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06