2017-ben fejeződik be
Hoffmann: még négy ütem lesz a pedagógusok béremelésében
A pedagógusok előmeneteli rendszerének csak első lépése a szeptembertől hatályos béremelés, még négy ütem lesz a béremelésben, amely 2017 szeptemberében fejeződik be.
2013.10.04 13:48MTI
Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján hozzátette: a kormány erre kötelezettséget vállalt.
Fontosnak nevezte, hogy a béremelés nem hitelből történik, mint 2002-ben, hanem megvan a fedezete a költségvetésben. Az idei összeg mintegy 32,5 milliárd, a jövő évi pedig 150 milliárd forint.
Hoffmann Rózsa a Nógrád megyei településen beszélt arról is, hogy a mostani a béremelés "automatizmus volt", a munkában eltöltött időn kívül nem díjaz egyéb szempontokat, de a következő lépésben megkezdődik a minősítés rendszere, ami négy kategóriába sorolja majd a pedagógusokat.
Mint mondta, a túlóra fogalma kikerült a köznevelés rendszeréből, mivel túlóráról kötelező óraszám esetében van értelme beszélni, a pedagógusokra viszont már a rugalmas munkaidő szabályozása vonatkozik.
Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, hogy nem várnak el többletmunkát a pedagógusoktól, a kormányrendeletben egyetlen olyan tevékenység sincs, amelyet eddig nem kellett elvégezni.
"Az történt, hogy ezt szabályoztuk, átláthatóvá és egységessé tettük, elkerülendő azt, hogy egy nevelőtestületben vagy tankerületben nagy különbségek alakuljanak ki az elvégzett munka mennyiségét illetően" - mondta.
Összesen 160 ezer pedagógus kapott béremelést, és mintegy százan vannak, akiknek csökkent a fizetése. Az államtitkár tájékoztatása szerint ezeket az eseteket egyénileg vizsgálják meg a tankerületi igazgatók október 15-ig, a kompenzációt pedig novemberi fizetésükkel kapják meg az érintettek.
A sajtótájékoztatón Ondrikné Szabó Tímea, a nógrádkövesdi József Attila Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy elégedettek a kollégák, miután október 2-án megérkezett számlájukra az emelt bér, a bruttó 20-60 ezer forint közötti összegekkel.
A délutáni elfoglaltságokon szívesen vesznek részt a gyerekek, nőtt a szakkörök, korrepetálások száma - tette hozzá. Selmeczi Zoltán, a Balassagyarmati Tankerület igazgatója arról számolt be, hogy a tankerületben közel 400 pedagógust érintett az átsorolás, van, akinek bruttó 99 800 forinttal nőtt a bére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06