Nem érti, miért sittelték le
Romagyilkosságok: ártatlanul ül az egyik elítélt? - VIDEÓ!
Élete végéig rács mögött marad a romák elleni támadássorozat harmadrendű vádlottja, pedig állítása szerint nem rasszista és nem ölt embert.
2013.09.24 16:40ma.huA HírTV-nek adott exkluzív interjújában azt állítja: nem ő szerezte be a gyilkosságsorozatnál használt fegyvereket, és soha nem is járt azokon a településeken, ahol romák haltak meg. A férfi most szólalt meg először a támadásokkal összefüggésben. Szerinte ártatlanul van börtönben, a bíróság csak feltételezések alapján ítélte el. A férfit és a Kiss testvéreket hat roma ember, köztük egy 5 éves kisfiú haláláért mondta ki bűnösnek a törvényszék. A vádirat szerint Pető Zsolt ölt elsőként egy sörétes vadászpuskával a Borsod megyei Nagycsécsen még 2008 novemberében. A legsúlyosabb büntetést kapta, vagyis élete végéig rács mögött marad.
„Fel voltam háborodva. Engem nem egyszerre vádoltak meg, hanem szépen apránként. Egyik bűncselekmény után a másikkal. Nem is értettem. De a mai napig sem tudom, hogy mi alapján vádoltak meg. Azt sem tudom, hogy konkrétan hogyan kerültem a képbe. Maximum az, hogy a Kiss testvérek baráti társaságába tartoztam, meg egy helyen dolgoztunk” - védekezett Pető Zsolt.
Kapcsolódó írások:
- Romagyilkosságok - A kormány felméreti a kárigényeket
- Romagyilkosságok: hibák és mulasztások sora a KBH-nál - Itt a "leleplező" jelentés!
- A KBH-nál végzett belső jelentés a romagyilkosságról
- Érzékeny adatokat találtak a romagyilkosságokkal összefüggésben
- Romagyilkosságok: újabb büntetőeljárás indult - hírzárlattal