Évforduló
Egyéves a Safarov-ügy
A Szabad Nemzet Egyesület szolidaritási nyilatkozatot adott ki a magyarországi örmény kisebbség mellett.
2013.08.24 18:19ma.hu
A dokumentumot Elszaszer Tibor Csörsz, a társadalmi szervezet jogi képviselője és Kassab Adonis, önkormányzati képviselő személyesen adta át Serkisian Szevánnak, az Országos Örmény Önkormányzat elnökének.
A társadalmi szervezet tette mindezt abból az alkalomból, hogy közel egy éve adta ki Magyarország kormánya a „baltás gyilkosként” elhíresült Ramil Szafarovot Azerbajdzsánnak, annak ellenére, hogy a köztörvényes bűnözőt hazájában nemzeti hősként ünnepelték. A nyilatkozat átadása kapcsán hosszas párbeszéd alakult ki Serkisian Szerván, az Országos Örmény Önkormányzat elnöke és a Szabad Nemzet Egyesület küldöttsége között, mely során a beszélgetőpartnerek áttekintették a kiadatást követően kialakult fiaskót, ugyanakkor állást foglaltak a történelmileg kialakult magyar-örmény sorsközösség mellett.
A társadalmi szervezet nyilatkozatát az Országos Örmény Önkormányzat elnöke megköszönte és ígéretet tett arra, a nyilatkozat tartalmát, a kisebbségi önkormányzat következő testületi ülésén megismerteti képviselőtársaival is.
A Szabad Nemzet Egyesület úgy látja, hogy az örmény származású magyarok, többek között Kiss Ernő és Lázár Vilmos aradi vértanú, valamint Pongrátz Gergely 56-os szabadságharcos révén nagyban hozzájárultak közös hazánk felemelkedéséhez. A magyar kormány mégis egy negatív hőst, a „baltás gyilkost” és azt fogadó azerbajdzsáni politikumot részesítette előnyben, megsértve örmény honfitársaink önérzetét. Mellesleg a civil szervezet jelezte, hogy nem ért egyet azzal a szándékkal sem, amely illeszkedve a magyarországi örmények érdekeit semmibe vevő gesztussorozathoz és Azeri Parkot létesítene Budapesten.
A Szabad Nemzet Egyesület szerint a „baltás gyilkos” kiadatása nem csak emberileg elfogadhatatlan, hanem a magyar fél részéről a keresztény erkölcs durva felrúgása és a magyar-örmény sorközösség nyílt elárulása volt. A közéleti szervezet ezt az árulást visszautasítja és elhatárolja magát azoktól a politikai megnyilvánulásoktól, amelyek mindezt előidézték - áll a Szabad Nemzeti Egyesület közleményében.
A szolidaritási nyilatkozatuk és további képek elérhetőek itt.