Budapesten
A devizahitelezés "áldozataiért" demonstrál a Koppány Csoport
A devizahitelezés "áldozatainak" emlékére kezdett demonstrációt péntek délután Budapesten a Koppány Csoport.
2013.08.23 16:35MTI
A "gyászmenetnek" nevezett tüntetésen azoknak az otthonát keresik föl, akiket felelősnek tartanak a devizahitelezés nyomán kialakult helyzetért. A demonstráció résztvevői banki vezetők lakóhelye mellett fel akarják keresni Orbán Viktor miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő otthonát is.
Ezzel kapcsolatban Balog István, a szervező Koppány Csoport alelnöke elmondta: tisztában vannak azzal, hogy a Terrorelhárítási Központ lezárta a kormányfő házához vezető utat, ám olyan közel mennek, amilyen közel csak tudnak. Abban reménykednek, hogy kimegy hozzájuk a miniszterelnök - mondta.
A menet indulásának helyszínén, az Alkotmány utcában mintegy 150 ember gyűlt össze, aki 30 járművel, személyautókkal és mikrobuszokkal gyülekezett. A kocsikon gyászszalagok, gyász- és nemzetiszín lobogók láthatók.
Emellett olyan transzparensek, amelyeken az szerepel "Az is gyilkos, aki öngyilkosságba hajszol egy másik embert", "Megvédjük házainkat, nem hagyjuk, hogy kifosszanak minket", továbbá "Követeljük a kilakoltatások és végrehajtások azonnali leállítását, a devizahitelek teljes eltörlését, az átvert emberek kártérítését". A konvojt erős rendőri biztosítás kíséri - jelentette az MTI tudósítója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06