Borbíró
Az eddigi legnagyobb repülőshowra készül Kecskemét - ráhangoló és visszatekintő VIDEÓK
Különlegességnek számít, hogy a kecskeméti repülőnapon hét kötelék vesz részt. A magyarok mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol kötelék is bemutatkozik.
2013.07.12 09:43MTI
Az eddigi legnagyobb repülőshowt szervezte meg idén a Honvédelmi Minisztérium (HM) a két év kihagyás után augusztus első hétvégéjén ismét megrendezendő nemzetközi repülőnapra, Kecskemétre - mondta a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, a szervezőbizottság elnöke.
Borbíró Zoltán kiemelte, hogy a korábbiaknál több és színesebb programmal, illetve jobb körülményekkel várják a látogatókat augusztus 3-4-én. Eredetileg naponta hét óra repülési időt terveztek, de annyi volt a külföldi jelentkező, hogy 8 órától 19 óráig tartanak majd a repülőprogramok. A légishowban összesen 142 repülőgép és helikopter vesz részt. A Magyar Honvédség légi járművei mellett 22 ország lesz ott a rendezvényen. Különlegességnek számít, hogy míg általában három-négy, legfeljebb öt kötelék szokott repülni egy légi bemutatón, a kecskeméti repülőnapon hét kötelék vesz részt. A magyarok mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol kötelék is bemutatkozik.
A légishow mellett a földön is számos programmal, kiállításokkal várják az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség életével, a most 75 éves légierő történetével, valamint a különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől, a T72-es harckocsiig sok mindennel. Mindezeken felül a gyermekeket játszóházak is várják.
Borbíró Zoltán elmondta, hogy a magyarországi repülőnap iránt külföldről is sokan érdeklődnek, Nyugat-Európából és Japánból is vettek már jegyet. Újdonságként úgynevezett spotter jegyet is válthatnak a "repülési paparazzók", akik a repülőket mindenféle extrém helyzetben szeretik fényképezni. Ezen felül a megyei kormányhivatalokon keresztül kétezer szociálisan rászoruló igényelhet ingyenes jegyet, nekik az utazásért sem kell fizetni, a megyeszékhelyek és a repülőnap helyszíne között a MÁV és a Volán ingyen szállítja őket.
A helyettes államtitkár arra is kitért, hogy az autóval érkezők számára háromszor akkora parkolóhelyet alakítanak ki, harmadannyi költségből mint a korábbi években. Borbíró Zoltán elmondta, hogy az idei rendezvény szervezése során, amin lehetett, igyekeztek spórolni. Állami területeket vettek igénybe, de megkapták például a Mercedes gyár parkolóját, és a számos szponzori felajánlás is csökkentette a minisztérium kiadásait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06