Tőkéshez közel álló egyesületek
Az EMNT számláján pihennek meg az árvízkárosultak támogatására szánt összegek?
A maszol.ro újságírója által felajánlott támogatást a Tőkés Lászlóhoz közel álló Reconstructio Egyesület számlájára utalták át egy kolozsvári OTP-fiókban.
2013.07.09 19:16MTIA maszol.ro erdélyi portál kedden azt írta, hogy a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve a Tőkéshez közel álló Reconstructio Egyesületet, folyószámlájára kerülnek azok a támogatások, amelyeket az erdélyi magyarok az OTP Bank Románia útján próbálnak eljuttatni a magyarországi árvízkárosultaknak.
A portálnak egy civil szervezet képviselője hívta fel a figyelmét arra, hogy az OTP egyik kolozsvári fiókjánál az EMNT számlaszámát adták meg az árvízkárosultak támogatására kolozsvári nyugdíjasoktól összegyűjtött 1000 lej (mintegy 70 ezer forint) átutalására. A panaszos a lapnak az átutalási bizonylatot is bemutatta.
A maszol.ro újságírója által felajánlott támogatást a Tőkés Lászlóhoz közel álló Reconstructio Egyesület számlájára utalták át egy kolozsvári OTP-fiókban.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a maszol.ro-nak elmondta: korábban a magyarországiakon segítő önkénteseik egy felhívásukban felajánlották az EMNT számláját azoknak az erdélyieknek, akik adományokkal akarnak segíteni az árvízkárosultakon.
A pénzt Dunabogdányba és Visegrádra szeretnék eljuttatni, ez ugyanis az a két magyarországi település, ahol az EMNT önkéntesei dolgoztak. "A számla felajánlásában volt gazdasági ráció is, mert ha az adományozók egyenként kisebb összegeket kívánnak utalni, akkor jóval többe kerül" - magyarázta.
Sándor Krisztina leszögezte az adományokat "napokon belül" összesítik, és eljuttatják a károsultakhoz.
Az ügyvezető elnök tudomása szerint nem született egyezség az EMNT és az OTP között az árvízkárosultak támogatásáról, ő sem tudta, miért az EMNT bankszámláját ajánlották a kolozsvári bankfiókban.
Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója szerint semmilyen civil vagy politikai szervezettel nem egyeztek meg arról, hogy hozzájuk irányítják az esetleges adományokat.
"Ez valami helyi gerillaakció lehet" - mondta a maszol.ro-nak az igazgató, aki szerint banki titkot sértett az a beosztottja, aki az EMNT és a Reconstructio Egyesület bankszámlaszámát megadta az adománnyal betérő személyeknek. Az igazgató azt ígérte, utánanéz, mi történhetett a bank kolozsvári fiókjainál.
Kapcsolódó írások:
- Küldenék Tőkés Lászlót, de ő nem menne
- Tőkés László bepereli Victor Ponta miniszterelnököt
- Victor Ponta: Tőkés László románellenes érdekeket képvisel
- Bírálja Tőkés Lászlót egy vezető román liberális politikus
- Nacionalista demagógiával vádolja Tőkés Lászlót az EP szocialista frakciójának alelnöke
- A szabadságharc és az "igazságharc" folytatását ígérte Tőkés László
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06