Pedagógusnap
A Fidesz dolgozik a tanárok anyagi és erkölcsi megbecsülésén
A kormány és az oktatási államtitkárság "mielőbb szeretné bevezetni a pedagógus életpályamodellt", és ennek keretében kerülne sor a béremelés kérdésére is.
2013.06.02 14:14MTI
A Fidesz szóvivője szerint amíg a baloldal és az ellenzéki szerveződések a pedagógusok megosztásán és felhergelésén munkálkodnak, a kormány és a kormánypárt azon dolgoznak, hogy rendezzék a tanárok anyagi és erkölcsi megbecsülését.
Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján pártja köszönetét fejezte ki azoknak a nevelőknek, tanároknak, oktatóknak, akik - mint fogalmozott - áldozatos munkát végezve, "túlélve a Gyurcsány-Bajnai korszakot" is tanítják, oktatják a gyermekeket.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint a baloldal gőzerővel keresi a felhergelhető, megosztható csoportokat, de a pedagógusok az indulatok gerjesztésén kívül tőlük semmi jóra nem számíthatnak, mert a Gyurcsány-Bajnai kormányok idejében több ezer pedagógus került utcára, több száz iskolát zártak be, magukra hagyták őket.
Szavai szerint Bajnai Gordon ma is "madárnak nézi" a tanárokat, béremelést ígér nekik, holott más baloldali politikusok is elismerik, hogy ez megvalósíthatatlan, felelőtlen ígéret.
Zsigó Róbert azt mondta: amíg a baloldali szervezetek és politikusok veszekednek, a Fidesz azon dolgozik, hogy rendezze a pedagógusok bérét, anyagi és erkölcsi megbecsüléseket. Az MTI kérdésére, hogy a pedagógusok szeptembertől, vagy jövő januártól számíthatnak-e béremelésre, a Fidesz szóvivője úgy válaszolt: a kormány és az oktatási államtitkárság "mielőbb szeretné bevezetni a pedagógus életpályamodellt", és ennek keretében kerülne sor a béremelés kérésére is.
Kapcsolódó írások:
- MSZP: csak a tanároknak köszönhetően működik még az oktatási rendszer
- Hoffmann: küszöbön áll az életpálya-modell bevezetése
- Pedagógusnap: szakmai és civil szervezetek demonstrálnak a fővárosban
- Mégsem lesz kötelező a pedagóguskari tagság?
- LMP: életpályamodellre lenne szükség - és nem pedagóguskarra
- MSZP: a kormány totális kontroll alatt akarja tartani a pedagógusokat
- Bajnai reálbér-emelést ígér a pedagógusoknak