Pénzügyi intézkedések
Egy véleményen a Jobbik és az MSZP: ez megszorítás!
A Jobbik szerint a kormány az "EU diktátumainak engedve" folytatja tovább a megszorításokat, Józsa István MSZP-s politikus szerint pedig az Orbán-kormány eddig csak elvenni tudott.
2013.05.10 13:10MTIVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a kormány összesen 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben és ha szükséges, ezen felül felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását. A tárcavezető szavai szerint ez együtt 150 milliárd forint, de ha ez nem elegendő, bevételnövelő intézkedésként a transzakciós illeték emelése és a bankadó újragondolása következik.
Volner János szavai szerint a bejelentett intézkedések azt bizonyítják, hogy a kormány kizárólag a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartására koncentrál; a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyteremtésre azonban nem fordít figyelmet.
Emlékeztetett rá: a megszorítások miatt már eddig is rekordokat döntött a kórházak ki nem fizetett adóssága és az egészségügyi ellátás színvonala óriásit zuhant. Szerinte ugyanez mondható el a pénzkivonással sújtott oktatásról is. A jobbikos politikus úgy vélte: az intézmények költségvetéseinek tervezését tönkreteszi, hogy a kormány minden évben csak rendkívüli zárolásokkal volt képes biztosítani a költségvetés egyensúlyát.
Hozzátette azt is: az EU éppen akkor követel megszorítást, amikor válság van, noha "a közgazdásztársadalmon belül széles körű szakmai konszenzus van arról", hogy éppen ilyenkor kellene élénkíteni a gazdaságot, hogy ezzel fékezzék a válság hatását. A Jobbik szerint tehát az EU éppen az "ideálisnak tekintett" fiskális politika ellenkezőjére kényszeríti Magyarországot.
Az MSZP szerint a nemzetgazdasági miniszter pénteki bejelentése már a negyedik Orbán Viktor miniszterelnök által megrendelt megszorító csomag.
Józsa István szocialista országgyűlési frakcióvezető-helyettes az MTI-hez eljuttatott közleményében így reagált Varga Mihály pénteki bejelentésére, amely szerint a költségvetési zárolás mellett, ha szükséges, felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását a kormány.
"Három éve kormányoz kétharmaddal Orbán Viktor, de eddig csak elvenni tudott az emberektől" - írta közleményében Józsa István, hozzátéve: a Fidesz által a lakosságra kivetett terhek csak tovább növelik a szegénységet és a nyomort.
A politikus azt írta: a kormány gazdaságpolitikája hiteltelen, a befektetők pedig elkerülik Magyarországot. Úgy fogalmazott: "Orbán számára csak a lenyúlás a fontos". Bírálta a kormányt, mert szerinte ahelyett, hogy saját luxuskiadásait hagyná el, inkább további megszorításokra vonatkozó döntéseket hoz.
Az MSZP azt javasolja, hogy megszorítások helyett munkahelyeket kell teremteni és gazdasági növekedést elősegítő döntéseket kell hozni "a mutyipolitizálás helyett".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06