Trafik
Megváltozott munkaképességűek 280 koncessziót nyertek el
A nyertes pályázatok közül 2597 esetben nyilatkozott úgy a jelentkező, hogy újonnan létrejövő koncessziós társaság keretében végezne a dohány-kiskereskedelmi tevékenységet.
2013.05.10 11:25MTIA trafikpályázatokon 280 koncessziót nyert el olyan pályázó, aki megváltozott munkaképességű, közülük 88-an egyben munkanélküliek is voltak eddig - közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.
Az MSZP-s Tóth Csaba egyebek mellett arról faggatta a tárcavezetőt, hogy az 5415 nyertes pályázat közül hány esetben jelentett előnyt a megváltozott munkaképesség, illetve a tartós munkanélküliség, továbbá hány korábbi dohánybolt-üzemeltető nyert koncessziót.
A parlamenti honlapon pénteken közzétett válaszában Németh Lászlóné azt írta: a benyújtott koncessziós pályázatokban 430 esetben jelölték meg, hogy a benyújtó tartósan munkanélküli vagy megváltozott munkaképességű, míg 88 esetben a pályázó munkanélküli és egyben megváltozott munkaképességű is.
Tájékoztatása szerint 280 koncessziót nyert el megváltozott munkaképességű pályázó, ebből 88 nyertes eddig munkanélküli is volt.
A nyertes pályázatok közül 501-ben jelezte a pályázó, hogy már működő gazdasági társasági formában kívánja folytatni a koncessziós tevékenységet - közölte a miniszter, hozzátéve, hogy a nyertes pályázatok közül 2597 esetében jelölte meg a jelentkező, hogy új koncessziós társaság keretében végezné a tevékenységet.
Kapcsolódó írások:
- Feljelentésként továbbította a szocialisták kérdését a legfőbb ügyész
- Rogán szerint is kompenzálni kell a vesztes trafikosokat
- Fagylaltot és jégkrémet is árulhatnának a dohányboltok
- Nem nézhette meg a trafik-pályázatokat az MSZP-s Tóth Csaba
- Lázár János szerint a Philip Morris állhat a botrány mögött
- A magyarok 60 százaléka érvénytelenítené a trafikpályázatot
- Trafik - elutasították Mesterházyék kérelmét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06