P.-Laborc ügy

Letartóztatások: vasárnap magyarázkodnak Hódmezővásárhelyen

Kapcsolat P. Tamással, és az általa fémjelzett alvilági körökkel?

2013.05.05 14:49ma.hu

A sajtóban pontatlan és valótlan információk jelentek meg Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Generál Média Információs és Kommunikációs Kft. közötti együttműködésről - állítja Dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyző, aki szerint nem álltak semmilyen kapcsolatban P. Tamással, vagy az általa fémjelzett alvilági körökkel.

Mint ismeretes, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a város Közgyűlésének döntése értelmében 2007. novemberében értékesített egy használaton kívüli, rég óta üresen álló, volt iskolaépületet a General Média Információs és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társaság részére. Mindazonáltal, a szerződés értelmében a cég a vételárat internetes hirdetések megjelentetése formájában törlesztette, vállalta a foglalkoztatotti létszámának megemelését, továbbá az ingatlan felújítását.

"Az együttműködés során mind a munkahelyteremtésre, mind a vételár törlesztésére vonatkozó kötelezettségének a Generál Média Információs és Kommunikációs Kft. folyamatosan és mindenben a megállapodásnak megfelelően eleget tett" - írja hivatalos közleményében a jegyző. "A bannerek megjelenését az önkormányzat folyamatosan, mindkét féltől független, erre szakosodott, piacvezető cég statisztikái alapján ellenőrizte, a szerződés teljesítését a Belső Ellenőrzés negyedévenkénti rendszerességgel (!) vizsgálta. Előző kötelezettségeivel szemben az ingatlan felújítására vonatkozó vállalását azonban a cég többszöri haladék ellenére sem teljesítette, ami miatt a Közgyűlés a 2012. október 19-i ülésen, a Belső Ellenőrzés aktuális jelentése alapján megszüntette az önkormányzat és a Generál Média Információs és Kommunikációs Kft. közötti szerződést, és az ingatlan - a szerződés kezdetétől bannerek megjelentetése formájában teljesített - vételárának fennmaradó részét a céggel egy összegben megfizettette. A Generál Média Információs és Kommunikációs Kft. 2012. szeptember 6-án készpénzben, egy összegben befizette a vételár hátralékot Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata részére."

Tekintettel a sajtóban megjelenő "pontatlan és valótlan" információkra a város főjegyzője leszögezte: az, hogy a város képviselő-testülete egy induló, fejlődő és eredményes helyi vállalkozást támogat korántsem egyedi, vagy páratlan eset. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2007-ben alapított munkahelyteremtő, majd az ehhez 2008-ban kapcsolódó munkahelymegtartó támogatás keretében mindezidáig összesen 179 helyi kis- és középvállalkozást támogatott, mintegy 456,5 millió forinttal, amellyel segítette 1242 munkahely létrejöttét, vagy megtartását.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata csak a Generál Média Információs és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű Társasággal állt szerződéses kapcsoltban, sem a sajtóban emlegetett General Media Sales House Kft-vel, sem a General Media Publishing Kft-vel, vagy a Galamb 4 Kft-vel a városnak soha, semmilyen kapcsolata nem volt!

"Egyre képtelenebb politikai nyilatkozatok és feltételezések" kapcsán pedig a főjegyző a leghatározottabban kijelentette: sem Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, sem jelenlegi, vagy korábbi polgármestere nem adott megbízást Kósa Lajost lejárató videófelvétel készítésére, országgyűlési képviselők, politikusok megfigyelésére, vagy róluk terhelő információk gyűjtésére. Sem Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, sem jelenlegi, vagy korábbi polgármestere nem állt soha, semmilyen közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban P. Tamással, vagy az általa fémjelzett alvilági körökkel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.