Április utolsó hétvégéje
Összeül Bajnai és az MSZP-választmány
A párt stratégiájáról és az ellenzéki együttműködésről tárgyal ma az MSZP-választmány.
2013.04.27 06:41MTIAz MSZP stratégiájáról és az ellenzéki együttműködés ütemezéséről tárgyal ma a szocialista párt választmánya. Az ülésre elmegy Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője is.
A zárt tanácskozáson történtekről várhatóan kora délután tájékoztatják a sajtót.
Az ülés fő témája eredetileg az MSZP stratégiája, vagyis egyebek mellett az, hogy a szocialisták milyen üzenetekkel, ígéretekkel készüljenek a jövő évi választásokra.
A legnagyobb érdeklődés mégis Bajnai Gordon látogatását övezi. A volt miniszterelnök néhány napja utalt arra, szívesen elmegy az MSZP választmányához, hogy elmagyarázza, miért nyáron akar tárgyalásokat kezdeni a szocialistákkal. Mesterházy Attila pártelnök ezután meghívta őt.
A két párt vezetői az elmúlt egy hétben a sajtóban üzentek egymásnak. Bajnai Gordon múlt pénteken kezdeményezte: az MSZP elnöke által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett pártja és a szocialisták már júniusban kezdjenek tárgyalásokat és ősszel kössenek egyezséget. Mesterházy Attila válaszul érkező javaslatát - hogy ne várjanak még két hónapot, hanem azonnal kezdődjenek megbeszélések az MSZP , az Együtt-PM szövetség és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció között - azonban elhárította.
Bajnai Gordon azzal érvelt, a tárgyalások megkezdése előtt felhatalmazást kell kérniük a választóiktól a programra, amely a választási szövetség alapja lehet. Ennek megfelelően pártja hétfőn öthetes országjárásra indult. A volt miniszterelnök amellett is kitartott, hogy a megállapodást a demokratikus ellenzék két legnagyobb pártjának kell megkötnie.
Bajnai - mint pénteken közleményben tudatta - azért megy el az MSZP választmányi ülésére, hogy személyesen érveljen az általa javasolt tárgyalási menetrend mellett.
Az Együtt 2014 korábban - a közjogi kérdések megvitatásától eltekintve - nem vett részt az MSZP által kezdeményezett, a végéhez közeledő ellenzéki programegyeztetésen sem. Bajnai Gordon ezt annak januárban azzal indokolta, hogy a szakpolitikai egyeztetések valójában koalíciós tárgyalások, erre pedig sem az időpont, sem az MSZP által javasolt forma és résztvevői kör nem megfelelő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06