Párhuzam a földbérletpályázatokkal
Az MSZP kifogásolja a dohánypiac újraosztását
Az MSZP szerint a kormány a nemzeti dohányboltok koncessziós jogainak odaítélésével újraosztotta a dohánypiacot, a korábban hangoztatott célok azonban nem valósulnak meg.
2013.04.24 15:42MTIA Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hétfő este hirdette ki a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, amely szerint 5415 dohánybolt nyílhat július elsejétől.
Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján a földbérletpályázatokkal vont párhuzamot, és azt mondta: az évtizedes tapasztalattal rendelkező trafikosok helyett országszerte a településen ismeretlen vállalkozók nyertek. Így dohánykereskedők ezrei lesznek kénytelenek bezárni üzletüket, ami miatt több tízezer ember veszíti el az állását - jelentette ki.
A kormányzat korábban a kisvállalkozások, a tartósan munkanélküliek, a megváltozott munkaképességűek és a gyedről visszatérők segítését nevezte a trafiktörvény egyik céljának, ebből azonban semmi sem valósul meg - közölte Tóth Csaba. Hozzátette, már a pályázat decemberi kiírásakor nyilvánvalóvá vált, hogy csak annak érdemes indulnia, aki mögött tőkeerős dohány-nagykereskedő vagy kiskereskedelmi lánc áll, illetve jó politikai kapcsolatai vannak.
Jellemzőnek nevezte, hogy a fővárosi győztesek egyike a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik államtitkárának édesanyja.
Az MSZP-s politikus szerint nem valósul meg a trafiktörvény azon célkitűzése sem, hogy kevesebb fiatal szokjon rá a cigarettára.
Az MTI kérdésére azt mondta, a pályázati kiírás nem tesz lehetővé jogorvoslatot. Ugyanakkor kérdéseket tettek fel Németh Lászlóné fejlesztési miniszternek arról, valóban érvényesültek-e azok a szempontok, amelyekről a kormányzat korábban beszélt, azaz tudni szeretnék, hány tartósan munkanélküli és megváltozott munkaképességű ember nyert a pályázatokon.
A szocialisták arra is kíváncsiak, hogy a pályázaton győztes magánszemélyek kikkel és milyen gazdasági társaságok keretében üzemeltetik majd a trafikokat - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06