Megkezdte működését
Új érdek-képviseleti szervezet az egészségügyben
A kórházakat olyan helyzetbe kell hozni, hogy megerősödve képesek legyenek érdemi megrendelésekre.
2013.04.10 14:52MTIEgészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) néven új érdekképviselet kezdte meg működését. Bemutatkozó sajtótájékoztatójukat szerdán tartották, Budapesten.
Csató András, az egyesület elnöke elmondta, az elsősorban innovatív technológiát szállító, szolgáltató cégeket tömörítő szervezet célja, hogy közreműködésével segítse a jogszabályi, finanszírozási környezet alakulását annak érdekében, hogy az egészségügyben meghonosítsák azokat az új technológiákat, amelyeknek van létjogosultsága a hazai közfinanszírozott ellátásban.
Az elnök úgy fogalmazott, hogy az egészségügyi ágazatban jelenleg zajló átalakulásban a szervezet aktív szerepet szeretne vállalni, és partnerséget ajánl a szaktárcának, valamint területen működő más érdekérvényesítő szervezeteknek.
Holchacker Péter, az egyesület igazgatója azt mondta: szervezetük a mindenkori szakmapolitika számára hasznosítható célokat igyekszik megfogalmazni. Példaként elmondta, a kórházakat olyan helyzetbe kell hozni, hogy megerősödve képesek legyenek érdemi megrendelésekre.
Az egyesületnek jelenleg tizenegy tagvállalata van, amelyek az innovatív kórháztechnikai eszközök magyarországi forgalmának mintegy nyolcvan százalékát lefedik.