Árvíz
Több mint 2500 kilométeren van készültség
Az országban az előző napinál húszezerrel több, 203 ezer hektárnyi terület áll víz alatt. A vízügyi jelentések szerint a legnagyobb, 35 ezer hektár fölötti elöntés Csongrád megyében van.
2013.04.07 11:24MTIA folyók magyarországi szakaszain több mint 2500 kilométeren van árvízvédelmi készültség, számottevő csapadék sehol sem valószínű vasárnap - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A Tiszán, a Lónyay-főcsatorna alsó szakaszán, a Sajón, a Zagyván és a Rábán összesen 1 226 kilométeren első-, a Tiszán, a Túron, a főcsatorna felső szakaszán, a Bodrogon, a Zagyván, a Berettyón, a Hármas-Körösön, valamint az Ipolyon másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
Három megye négy településén az árvíz, tizennégy megye hetvenkilenc településén pedig a belvízi ellen védekeznek. Az országban az előző napinál húszezerrel több, 203 ezer hektárnyi terület áll víz alatt. A vízügyi jelentések szerint a legnagyobb, 35 ezer hektár fölötti elöntés Csongrád megyében van.
A belvíz miatt az országban kilenc embernek kellett elhagynia otthonát.
Az ár- és belvíz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Tolna és Veszprém megyében összesen tizenegy utat kellett lezárni.
Veszprém megyében a Marcalon még nem indult meg az apadás. Éjjel fél kettőig kétszáz ember dolgozott a gátak megerősítésén. Szombaton tizenhétezer homokzsákot raktak le itt. A megyében újra járható a 8412-es út Egyházaskeszőnél és a 84123-as Várkeszőnél.
Békés megyében harmadfokú készültség van érvényben továbbra is a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Hármas-, a Kettős-, a Sebes-, a Fekete- és a Fehér-Körösön is. A Hortobágy-Berettyóból a vizet átemelik a Körösök felé. Belvízvédelmi készültséget Békésben tizennégy önkormányzat tart fenn.
A rendelkezésre álló adatokból készített előrejelzés szerint a Tisza középső szakaszán, így Jász-Nagykun-Szolnok megyében is a most tetőző árhullám utoléri az előző árhullámot április közepén, Szolnokra április tizennyolcadikára prognosztizálnak tetőzést. Harmadfokú a készültség továbbra is a Hortobágy-Berettyón Karcag-Mezőtúr térségében, valamint a Hármas-Körösön Mezőtúr és Kunszentmárton között. A Körösök vízrendszerében kialakult árhullámok hatására a Hármas-Körösön folyamatos áradással kell számolni. A Zagyván viszont további lassú apadás várható.
Baranya megyében Sikondán szombat este nyolc óra előtt befejezték a halastó gátjának megerősítését, átvizsgálását. A gát víz felőli oldalán sérülést nem találtak, a vész árapasztót fóliával lefedték és ötszáz homokzsákkal lesúlyozták.
Heves megyében Nagyfügeden másod-, Hatvanban és Boldogon elsőfokú belvízvédelmi készültség van. Vas megyében a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szentgotthárdnál és Körmendnél a helyreállítási munkálatok elvégzéséig fenntartja az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. A megye területén hét útszakaszon félpályás forgalomkorlátozás van.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényen a Bódva áradása után a vízgyűjtő árkokban visszamaradt vizet megkezdték visszaemelni a folyóba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06