"Éveken át tűrték"

Hajléktalanügy: a Fidesz nem ért egyet az ENSZ jelentéstevőivel

"A közterületen lakás tiltása nem példa nélküli Európában, és az is bevett nemzetközi gyakorlat, hogy a közterület egyes részeiről kitiltják a hajléktalanokat."

2013.04.03 18:22MTI

A Fidesz nem ért egyet az ENSZ jelentéstevőivel, akik bírálták a magyar alaptörvény módosítását a hajléktalanok ügyében.

A kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozta: az alaptörvény a rendszerváltás óta először tartalmaz a hajléktalan emberek ellátását ösztönző rendelkezést, és - összhangban az Európai Parlament előírásával - törekszik a közterületi hajléktalanság felszámolására.

Míg 2006 és 2010 között 100-130 ember fagyott meg Budapest utcáin, addig a kabinet beavatkozásának köszönhetően mára minimálisra csökkent a közterületi fagyhalálok száma - írták, jelezve: ezért elfogadhatatlannak tartják, hogy Magyarországot ma bírálják hajléktalanügyben, miközben korábban éveken át tűrték, hogy "tömegesen halnak meg fedél nélküli emberek".

A Fidesz az eddigi intézkedések között említi, hogy új ellátóhelyek létesültek, a fővárosban hétszázzal emelkedett a férőhelyek száma, a büntető törvénykönyvben új büntetőjogi kategória lett a kiszolgáltatott emberek megalázása, továbbá idén csaknem egymilliárd forintra pályázhatnak a hajléktalanellátásban részt vevő intézmények.

Közleményük végén megjegyzik, a közterületen lakás tiltása nem példa nélküli Európában, és az is bevett nemzetközi gyakorlat, hogy a közterület egyes részeiről kitiltják a hajléktalanokat. Belgiumban például törvény tiltja, hogy lakott területen, a városokban sátrakat állítsanak, és abban éljenek az emberek. Hasonló korlátozást alkalmaznak többek között Csehországban is - hozta fel példaként a kormánypárt.

Magdalena Sepúlveda, az ENSZ rendkívüli szegénységgel foglalkozó különleges jelentéstevője úgy vélekedett, hogy "a kormány intézményesíti a hajléktalanok kriminalizálását, és előmozdítja a megbélyegzésüket". Szerinte az alkotmánymódosítás előítéleteket szít, és megakadályozza a hajléktalanokat abban, hogy éljenek alapvető jogaikkal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.