Plevnelievvel tárgyalt
Áder: Magyarország feltétlen támogatója Bulgária schengeni csatlakozásának
A két elnök egyebek mellett azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország és Bulgária egyaránt elkötelezett a Déli Áramlat és a Nabucco gázvezetékek megépítése mellett.
2013.04.02 13:38MTIRoszen Plevneliev elmondta: Bulgária schengeni csatlakozását elsősorban néhány nyugat-európai ország, például a holland és a brit belpolitika hátráltatja, utóbbi országban ugyanis kampányt indítottak a bolgár határnyitás ellen, mondván, azzal tömeges bevándorlási hullám indulna feléjük.
A bolgár elnök szerint azonban ettől nem kell félni, erre példaként Svédországot hozta, amely már megnyitotta munkaerőpiacát a bolgár dolgozók előtt. Hozzátette: ha szükséges, további intézkedéseket is tesznek a tömeges migráció megakadályozására.
Áder János tájékoztatása szerint az energetikai kérdések kiemelt hangsúlyt kaptak a megbeszélésen. Kérdésre válaszolva elmondta: minden kormánynak kötelessége, hogy a társadalmi béke érdekében egyensúlyba hozza az energiapiaci árakat az ország életszínvonalával. Ennek hiánya ugyanis a vállalati szektor, illetve a kabinet működésére is veszélyes lenne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06