A libanoni-magyar üzleti fórum
Orbán Libanonban: most lehet jó üzletet csinálni Magyarországon!
Most lehet jó üzletet csinálni Magyarországon - mondta libanoni üzletembereknek Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Bejrútban a libanoni-magyar üzleti fórumon, ahol arról is beszélt, hogy tíz százalék alatti szja-kulcsot szeretne, ehhez azonban még idő kell.
2013.02.28 18:02MTIA hivatalos látogatáson a közel-keleti országban tartózkodó magyar kormányfő kijelentette: az arab üzletemberek előtt vissza nem térő lehetőség áll, mert a magyar gazdaság már versenyképes, ugyanakkor a gazdasági növekedés az idén fog beindulni. Így Magyarországon az árak még lent vannak, ma még minden olcsóbb, mint lesz egy vagy két év múlva, ma még könnyebb élni az üzleti lehetőségekkel - mutatott rá.
"Most lehet jó üzletet csinálni Magyarországon, ebben az évben és a következőben" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy azután már felértékelődés lesz tapasztalható Magyarországon és általában a közép-európai térségben.
A miniszterelnök szerint az arab befektetőkkel leginkább a magyar energiaszektorban, a víz- és hulladékgazdálkodás, a járműipar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén lehet sikeres együttműködést kialakítani.
Az üzletembereknek elmondta azt is, hogy Magyarország manapság inkább az előnyeit élvezi annak, hogy nem része az eurózónának, mert így a magyar gazdaság rugalmasabb, távolságot lehet tartani a sikertelen európai intézkedésektől. "A saját nemzetgazdaságunk testére szabott politikát folytathatunk" - jegyezte meg.
A magyar gazdaság helyzetét értékelve jelezte, a személyi jövedelemadó (szja) mértéke egykulcsos, 16 százalékos, ami "Európában szép sikernek számít", ő azonban ennél is kisebbet, 10 százalék alattit látna szívesen, de ehhez még idő kell.
Orbán Viktor úgy összegezte, hogy ma Magyarország az európai térség egyik legversenyképesebb gazdasága.
Az európai gazdaságról szólva azt mondta, Európa túl gyengének bizonyult ahhoz, hogy elviselje az Amerikából érkezett pénzügyi válság lökéshullámait, ezért a kontinens gazdasága ma bajban van, és ha nem nyit a világ élénkebb gazdasági térségei felé, akkor nem tud úrrá lenni a problémáin.
Közölte: megállapodtak az arab kamara vezetőjével, hogy ezentúl minden évben lesz magyar-arab gazdasági csúcstalálkozó, az egyik évben Magyarországon, a másik évben egy arab országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06