Szállingózó hóesésben
Miskolcról is elindult az éhségmenet
Miskolcról is elindult a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület szervezte, éhségmenetnek nevezett tiltakozó akció hétfőn.
2013.02.04 11:48MTIA szállingózó hóesésben, nulla fok körüli hőmérsékletben indult útnak a menet, zászlókkal, transzparensekkel. Mintegy félszázan vágtak neki a Budapestig tartó csaknem 200 kilométeres távnak, hogy február 11-én, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitónapján a Kossuth téren tiltakozzanak a kormány politikája ellen.
Komjáthi Imre, az egyesület elnöke arról szólt: a kérések ideje lejárt, most már követelik a 60 ezer 200 forintos közmunkás minimálbér visszaadását. Ugyancsak követelik, hogy ezt az összeget egy összegben, és ne heti bontásba fizessék ki. Szintén követelik azt, hogy minden családban legalább egy embernek legyen folyamatos munkája legalább egy évig, valamint azt is, hogy a fiatal, munkanélküli pályakezdők már négy hónap után közmunkához jussanak, ne kelljen erre egy évet várniuk.
Az elmúlt évek "elnyomó, kizsákmányoló politikájának" nem csak a közmunkások az áldozatai, ezért az egyesület követeli az igazságos közteherviselést, az egykulcsos személyi jövedelemadó eltörlését - tette hozzá.
Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő is elindult a menettel. Az MTI-nek elmondta: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszon végigvonul, és azt követően is többször csatlakozik majd a menethez. Az országban négymilliónál többen élnek a létminimum alatt, igen sok gyerek nélkülöz, nem teljesült a kormány és a miniszterelnök ígérete a munkahelyteremtésről, illetve a közbiztonsági javításáról, a radikális adócsökkentés pedig csak a tehetősebbeknek kedvezett - sorolta.
Komjáthi Imre közölte: jelenleg nyolc éhségmenet tart a főváros felé, a későbbiekben pedig további négy indul útnak, és várhatóan több ezren lesznek jelen február 11-én a Kossuth téri demonstráción.
Az elmúlt napokban több "éhségmenet" is elindult Budapest felé többek között Békéscsabáról, Nyíregyházáról, a baranyai Sellyéről, Kaposvárról, Ózdról, a Hajdú-Bihar megyei Polgárról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06