Szülővárosában is búcsúztatták a történész-írót
Jelképesen eltemették Fejtő Ferencet Nagykanizsán is
Fia és unokái jelenlétében szülővárosában, Nagykanizsán vasárnap búcsúztatták el jelképesen a 99. életévében elhunyt Fejtő Ferencet.
2008.06.15 14:30MTIFia és unokái jelenlétében szülővárosában, Nagykanizsán vasárnap búcsúztatták el jelképesen a 99. életévében elhunyt Fejtő Ferencet.
"A legnagyobb szerencsém kétségkívül az volt, hogy tudtam szeretni, és hogy szerettek" - ez az idézet áll a nagykanizsai izraelita temetőben Fejtő (Fischel) Ferenctől a feleségének és nagyapjának közös síremlékén elhelyezett emléktáblán.
A síremléknél családtagjai és tisztelői vettek jelképes búcsút a város szülöttétől, két nappal budapesti temetése után. A nagykanizsai megemlékezést a temetői búcsúztatás előtt a Medgyaszay Házban tartották, ahol csaknem százan hallgatták az író-történész-újságíró emlékét megidéző beszédeket és kántoréneket.
A résztvevők között volt Kovács Kálmán, az SZDSZ ügyvivője,a párt Zala megyei szervezetének elnöke, Göndör István és Teleki László szocialista, valamint Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő, továbbá a város önkormányzatának vezetői, képviselői.
Marton István polgármester Fejtő szellemi örökségére emlékeztetve felidézte, hogy ő volt az egyik kezdeményezője Nagy Imre mártír miniszterelnök 1988-ban, a párizsi Pere Lachaise temetőben avatott emlékműve felállításának.
Utalt arra, hogy felvilágosult, alkotó szellemű világpolgár volt, aki sosem felejtett el nagykanizsainak lenni. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek szövetségének elnöke felidézte, hogy Fejtő azon kevesek közé tartozott, aki még emlékezett a magyarországi zsidóság aranykorára.
Utalva a pénteki, budapesti temetésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által elmondottakra, úgy fogalmazott: nem csak az ország, az a zsidó közösség is büszke lehet, amely olyan embert adott a világnak, mint Fejtő Ferenc.
A Nagykanizsai Zsidó Hitközség elnökeként Lévai Péterné a sokak által tisztelt gondolkodó nagykanizsai látogatásairól és levelezésben is ápolt barátságáról beszélt.
Felidézte, hogy 1933-ban változtatta meg nevét, de nagykanizsai gyökereire, piarista iskolai tanulmányaira mindig büszke volt, 2000-ben elhunyt felesége hamvait is a ebben városban helyezte végső nyugalomra.
Vereb Zsolt, a nagykanizsai Piarista Iskola igazgatója az 1927-ben érettségizett eminens diákról beszélt. Utalt Fejtőnek arra a kijelentésére, hogy az igazi kereszténységet itt, az iskola falai között ismerte meg.
A család nevében Fejtő fia, Charles beszélt arról, hogy édesapja Nagykanizsáról Budapesten át Párizsig megtett életútját most visszafelé is megteszik. A szülővárosához való szoros kötődésének bizonyítékaként mesélte el, hogy mielőtt szíve megállt, a párizsi kórházban egy vietnámi származású orvostanhallgatónak hosszan beszélt Nagykanizsáról.
A temetői búcsúztatásra állítottak emléktáblát Fejtő Ferencnek felesége és nagyapja közös síremlékén. Fia, valamint három unokája, Raphael, Kalyane és Sorey jelenlétében Fejtő zsidó és keresztény gyökereire utalva egy-egy kaviccsal vagy szál virággal vettek búcsút tisztelői Nagykanizsa szülöttétől és díszpolgárától.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06