Csökkent az igazolatlan hiányzások aránya
Fidesz: egyértelmű siker az iskoláztatási támogatás bevezetése
A Fidesz egyértelmű sikerként értékeli az iskoláztatási támogatás bevezetését, amely a kormánypárt szerint jelentősen csökkentette az igazolatlan iskolai hiányzások arányát a szegényebb régiókban.
2013.01.05 12:06MTIErről Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője beszélt a képviselőtársával, Czunyiné Bertalan Judittal tartott szombati budapesti sajtótájékoztatón. A szóvivő kifejtette: céljuk, hogy minden iskolás gyermek rendben járjon iskolába, különösen a hátrányos helyzetű térségekben, hogy az ott élő fiatalok szakképzést szerezve javítani tudjanak életkörülményeiken.
Mint mondta, a Fidesz ezért választási ígéretét betartva bevezette az iskoláztatási támogatást kormányra kerülése után. Selmeczi Gabriella szerint ezen lépés hatására az előző tanévhez képest 23 ezerrel csökkent az igazolatlanul hiányzó diákok aránya a 2010/2011-ben.
Czunyiné Bertalan Judit emlékeztetett, hogy 2012-ben szigorodtak az iskoláztatási támogatás folyósítására vonatkozó szabályok, mivel a tavalyi évtől már szüneteltethetővé is vált a kezdetben csak felfüggeszthető iskoláztatási támogatás.
Ez azt jelenti, hogy míg korábban minden esetben egy számlán gyűjtötték a felfüggesztett támogatást, amelyet később a tankötelezettség teljesítésekor egy eseti gondnok bevonásával folyósítottak a szülőknek, addig most kirívó esetekben végleg megvonhatják a támogatást - fejtette ki Czunyiné Bertalan Judit, aki szerint mindez kedvezően hatott a gyermekek iskolalátogatási, illetve a szülő iskoláztatási kötelezettségére.
Példaként említette, hogy tavaly novemberben 28 ezerről 18 ezerre csökkent az ötven óránál többet hiányzó diákok száma, és az évismétlésre szorulók, vagyis a több mint 250 órát hiányzók is ötezerrel kevesebben lettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06