Felsőoktatási átalakítás
Az LMP szerint félsiker a kormányszóvivői bejelentés
Az LMP félsikernek tartja a felsőoktatás átalakításáról szóló szerdai kormányzati bejelentést.
2012.12.19 14:44MTIOsztolykán Ágnes sikerként könyvelte el, hogy legalább 55 ezer diák részesül jövőre állami finanszírozásban, de kérdésesnek nevezte, hogy erre honnan lesznek költségvetési források.
A politikus a kormányszóvivő szerdai bejelentetéseire reagált sajtótájékoztatón.
Giró-Szász András azt mondta, hogy a felsőfokú oktatásban az állam által finanszírozott felvehető hallgatók száma 2013-ban nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezernél. Hozzátette: a pontszámokat a szaktárca karácsonyig nyilvánosságra hozza.
A szóvivő elmondta azt is, hogy legalább 24 milliárd forinttal több pénz jut 2013-ban a felsőoktatásra, mint az idén.
Osztolykán Ágnes közölte: az 55 ezerrel már majdnem elérik a 2010-2011-es keretszámokat, ezért a változtatásnak ezt a részét sikernek tartja. Hozzátette, azt viszont nem látják, hogy pontosan honnan teremtik elő az szükséges összegeket a költségvetésben.
Megjegyezte: azt sem lehet tudni, hogy lesznek-e államilag finanszírozott jogászi vagy közgazdászi férőhelyek az egyetemeken.
A képviselő arra is kitért, hogy a diákok hat követeléséből csak egy, a keretszámokra vonatkozó teljesült, ezért a hallgatóknak "tovább kell menniük ezen az úton", folytatniuk kell a tárgyalásokat, és hallatniuk kell a hangjukat.
Végül felhívta a figyelmet arra, hogy miután a tervezett rendszert karácsonyig kell megalkotni, valószínűtlen, hogy a kormány a hátralévő két napban érdemi egyeztetéseket tud folytatni a felsőoktatás szereplőivel.