Bajnai Gordon indulni kíván képviselőjelöltként
Bajnai indulna képviselőjelöltként 2014-ben
Bajnai Gordon indulni kíván képviselőjelöltként a következő választásokon. A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom egyik alapítója a Vasárnapi Észak című borsodi hetilapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy a legkorábban a jövő nyáron lehet majd megmondani, ki lesz a mozgalom miniszterelnök-jelöltje.
2012.12.16 12:18MTIBajnai Gordon azt mondta: annak kell a miniszterelnök-jelöltnek lennie, akinek a legnagyobb esélye van arra, hogy "megszabadítsa az országot ettől a kártékony rezsimtől", és utána jól kormányozzon. Hogy ez ki lesz, azt legkorábban jövő nyáron lehet majd megmondani.
Aki most akar erről beszélni, az árt az ügynek - tette hozzá. Közölte, az a szándéka, hogy képviselőjelöltként induljon a 2014-es választásokon. Olyan mozgalom építésébe kezdtek - mondta -, amely meg kívánja mérettetni magát a választásokon, és mint fogalmazott, "nyilvánvaló, hogy ennek egyik aktív, befolyásoló résztvevője" szeretne lenni.
Kapcsolódó írások:
- Bajnai: az ügynökkérdést a nyilvánosság előtt kell lezárni
- Bajnai: az IMF-megállapodás csökkentené Magyarország finanszírozásának költségét
- Bajnai: álcivilek folytatnak álságos kampányt ellenem
- Bajnai: a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni
- Bajnai: a normális országot akaróknak kell győzniük