Tüntetés a Kossuth téren - ÖSSZEFOGLALÓ
A rasszista megnyilvánulások ellen emeltek szót
A szélsőjobboldali eszmék, rasszista megnyilatkozások ellen emelt szót Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és az Együtt 2014 választói mozgalom nevében Bajnai Gordon volt miniszterelnök vasárnap a fővárosban a Parlament előtti Kossuth téren. A politikusok a Tömegtüntetés a nácizmus ellen címmel meghirdetett demonstráción szólaltak fel.
2012.12.02 22:00MTIA tüntetést azt követően hirdették meg, hogy hétfőn a parlamentben Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő annak felmérését szorgalmazta, hogy hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
A demonstráción, amelyet a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kezdeményezésére a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezett - az összegyűlt több ezer fős tömeg, amely teljesen megtöltötte a Parlament főbejáratával szemben lévő útszakaszt és az Alkotmány utca kereszteződését, többször hosszasan skandálta: "Jobbik oszolj!" illetve "nácik haza!". A tömeg hangosan követelte Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő lemondását.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt hangoztatta, hogy nem akarunk együtt élni alantas, rasszista megnyilvánulásokkal, nem fogadhatjuk el, hogy vétlen milliók halálát, szenvedését semmibe vegyék. Kijelentette: a népirtások minden esetben listákkal kezdődtek, ezért elfogadhatatlan, ha valaki nem tanul az elmúlt száz év történelméből.
"Nem fogadhatjuk el, hogy Magyarország bármely polgárát csak azért, mert más felekezethez tartozik vagy más nemzetiségből származik, más értékeket részesít előnyben, méltóságában megsértsék (...), listával fenyegetőzve megbélyegezzék" - mondta a politikus, aki hangsúlyozta, hogy Magyarország megvédi a polgárait.
Bajnai Gordon az Együtt 2014 választói mozgalom nevében azt mondta: a magyarok békét akarnak, olyan országot, ahol a félelem nélküli élet alanyi jog.
"A nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal" - hangsúlyozta a volt miniszterelnök.
A politikus reménykeltőnek nevezte, hogy a kormányoldal és az ellenzék közösen emeli fel a szavát az antiszemita megnyilvánulásokkal szemben, de szerinte bűntudatra ad okot, hogy nem voltak ugyanennyien a Parlament előtt a romák elleni gyilkosságsorozat elleni tiltakozásul. A Haza és Haladás Egyesület elnöke úgy fogalmazott: nincs ártalmatlan zsidózás vagy cigányozás, a nácizmus összeegyeztethetetlen az élettel.
Mesterházy Attila vírusnak nevezte a fasizmust és "vírusgazdának" a Jobbikot. Az MSZP pártelnök-frakcióvezetője azt mondta: harcot kell indítani a fasizmus ellen, és ehhez szavak helyett tettekre van szükség.
Közölte: támogatják a Demokratikus Koalíciónak azt a javaslatát, amely "karanténba zárná" a Jobbikot. Ám hangsúlyozta, hogy ez a kormányoldal nélkül eredménytelen lesz, ezért arra kérte a Fideszt, "használja a kétharmadot a fasisztákkal szemben". Egyúttal azt is bejelentette, amíg a jobbikos Gyöngyösi Márton a parlament külügyi bizottságának alelnöke, az MSZP nem vesz részt a testület ülésein. "Nem szívunk egy levegőt egy fasisztával" - fogalmazott.
Vona Gábor az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, a Jobbik sajnálattal vette tudomásul, hogy az MSZP és a Fidesz a Hit Gyülekezetével közösen éppen advent első vasárnapján ült fel a "politikai hisztériakeltésnek a saját maga által gerjesztett hullámaira". A pártelnök-frakcióvezető szerint ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy nagykoalíciós egység jött létre a Jobbik "megsemmisítésére".
A politikus úgy fogalmazott, hogy a Jobbik a "mesterségesen gerjesztett hazugságkampány" közepette is a lényegről kíván beszélni és fenntartja eredeti javaslatait: "az ország valós problémája nem a sárga csillag, hanem a sárga csekk és a magyar emberek rabszolgahelyzete saját hazájukban".
Novák Előd, a Jobbik alelnöke - még a demonstráció előtt írt - közleményében úgy fogalmaz, pártjuk az idei advent idején is folytatja keresztállítási misszióját, melyet egyfajta demonstrációnak is szán a magyar nép fogyasztói társadalommá való züllesztése ellen. "Az ünnepi forgatagban, amikor hazánk jobbik része a Megfeszített születését várja, Rogán Antal és balliberális szövetségesei gyűlölettel fordulnak a keresztény és magyar érdekek képviselői felé" - áll a közleményben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu honlapon azt közölte, hogy a Kossuth Lajos térre és a Vértanúk terére bejelentett demonstrációk rendbontás nélkül értek véget vasárnap, rendőri intézkedésre nem került sor.
Mint írták, a biztosítás során a rendezvényektől "térben és időben elkülönülten" viszont két embert előállítottak. Az Alkotmány utcából egy 15 éves fiatalt közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, egy pillangókés birtoklása miatt, egy 32 éves férfit pedig a Kossuth Lajos téri villamosmegállóból állítottak elő, mert a demonstráció egyik rendezőjét ököllel gyomorszájon ütötte. A rendező orvosi ellátást igénylő sérülést nem szenvedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06