Kossuth téri tüntetés

Megkezdődött a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráció

Kevéssel vasárnap délután negyed négy után a Himnusz elhangzásával megkezdődött a fővárosi Kossuth téren a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráció, amelyet a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése elleni fellépésül a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány facebookos kezdeményezésére - a közösségi oldalon olvasható információk szerint - a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezett.

2012.12.02 15:47MTI

A rendezvényen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és az Együtt 2014 Választói Mozgalom nevében Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesület első embere is felszólal.

 Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói szerint a rendezvény kezdete előtt fél órával a nyirkos hidegben több ezer ember gyűlt össze a Kossuth téren, akik megtöltötték a tér háromnegyedét. Az ország különböző részeiről érkezett demonstrálók településük nevét feltüntető táblákat emeltek a magasba. A rendezvényen megjelent Ilan Mor izraeli és Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet is, akiket külön köszöntöttek.
   
Az Országház főbejárata előtti területen összegyűltek transzparenssekkel is tiltakoznak a nácizmus és a fasizmus ellen, de voltak, akik Jobbik-ellenes táblákkal érkeztek. Többen viselnek sárga, hatágú csillagot, az emberek túlnyomó többségének nemzetiszínű zászló van a kezében. A közúti forgalmat a rendőrség a Kossuth tér környékén lezárta, nem közlekedik a 2-es villamos sem. Az Alkotmány utcában egy óriáskivetítőt is felállítottak, de a tömeg a demonstráció kezdete előtt addig nem ért el - jelentik az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói.
   
Novák Előd, a Jobbik alelnöke - még a demonstráció előtt írt - vasárnapi közleményében úgy fogalmaz, pártjuk ízléstelennek és a keresztény hagyományokat sértő "provokációnak" tartja, hogy a tüntetésre éppen advent első vasárnapján kerít sort a Fidesz, az MSZP, Bajnai Gordon, a Mazsihisz és a Hit Gyülekezetének "nagykoalíciója, mely csak Izrael érdekében tud összefogni, a magyarság sorskérdéseiben nem".
   
A jobbikos Gyöngyösi Márton hétfőn elhangzott - az államfő, a kormány, pártok és civil szervezetek elítélő reakcióit kiváltó - azonnali kérdésében annak felmérését szorgalmazta, hogy "az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára".


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.