Kapuvári húsgyár
Fizetésképtelen a Kapuvári Bacon Kft.
Fizetésképtelenné minősítette a kapuvári húsgyárat alkotó két cég egyikét, a Kapuvári Bacon Kft.-t a Győri Törvényszék.
2012.11.20 13:32MTIMáté Kinga szóvivő bíró jelezte: a cég ellen, amelynek 99 százalékban a felszámolási eljárás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. a tulajdonosa, több felszámolási eljárást kezdeményeztek a Győri Törvényszéken.
Az eljárások részében a felszámolás iránti kérelem vizsgálata zajlik, egy esetben pedig megtörtént az adós fizetésképtelenségének megállapítása - tette hozzá.
A szóvivő bíró tájékoztatása szerint az utóbbi ügyben még nem járt le a jogorvoslati határidő. A fizetésképtelenség megállapításáról szóló végzés jogerőre emelkedésének és közzétételének napja jelenti majd egyben a felszámolás kezdő időpontját is - mondta.
Az üzem szeptember közepén szinte teljesen leállt, az anyacég felszámolását október elsején jogerőre emelkedett végzéssel rendelte el a Győri Törvényszék. A Kapuvári Hús Zrt. az ősszel előbb szerződést bontott azzal a céggel, amely mintegy száz kölcsönzött munkást hozott Kapuvárra, majd csoportos létszámleépítést jelentett be.
Jendrolovics Pál Péter. a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa a múlt héten, az MTI-nek nyilatkozva, a Kapuvári Bacon Kft.-ről szólva azt mondta, hogy ebben a helyzetben, amikor a kft. nem tud termelni, kötelezettségeit nem tudja finanszírozni, piacvesztése rohamos, az tűnik jobb megoldásnak, ha a társaság bekerül a szanálási eljárásba, mert így nem keletkeznek újabb fedezetlen kötelezettségek, gyorsan és tiszta lappal lehet a befektetőkkel tárgyalni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06