Semmit sem látott
VIDEÓ: gázspray-vel vakították el a hummeres sofőrt?
Ügyvédje szerint gázspray vakította el az Apátfalvánál intézkedő rendőrjárőrt elgázoló osztrák férfit - írta a Kurier című napilap hétfői számában.
2012.11.19 11:46MTIA cikk szerint a lap birtokába jutott videofelvételen többek között az látható, hogy a balról a Hummer mellé érkező motoros rendőr kinyújtott karral az álló terepjáróhoz fut és bedugja a karját az autó vezetőfülkéjének ablakán. A terepjáró vezetője ebben a pillanatban álló helyzetben gázt ad, és elgázolja a valamivel előtte, jobbra álló rendőrt.
Az újság ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a gyanúsított kijelentése szerint spray-t vetettek be ellene. A gyanúsított ezért semmit sem látott - mondta az osztrák férfi ügyvédje, Friedrich Schweikert a lapnak. Nézze meg a videót >>>
A cikk szerint a videofelvételt a gyanúsított gépkocsija mögött haladó egyik Hummer terepjáróban vették fel mobiltelefonnal és készítője eddig titokban tartotta. A felvételt az ügyvéd szerezte meg és elküldte az ügyészségnek. Az ügyvéd szerint a képsorok alátámasztják védence korábbi állítását.
A képsorokat az újság közzétette internetes honlapján.
A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint egy baráti társaság Romániából tartott hazafelé négy Hummer terepjáróval, amikor egyikükkel szemben gyorshajtás miatt bírságot szabtak ki. A 34 éves, büntetett előéletű gyanúsított a konvoj elején haladt. A történtek után a konvoj továbbhaladt, ekkor az eddigi adatok szerint a későbbi gázoló - a szóvivő fogalmazása szerint - ráhúzta a terepjárót a traffipaxoló civil rendőrautóra. A rendőr ekkor kért segítséget, és megjelent két rendőrmotoros, akik megpróbálták megállítani a Hummert.
Az ügyészség tájékoztatása szerint ekkor a sofőr a mellé érkező rendőrmotorosra is ráhúzta a terepjárót. A másik motoros rendőr megelőzte a terepjárót, egy kereszteződésnél leszállt a járművéről. A konvoj ekkor megállt, majd a sofőr álló helyzetben gázt adott és elütötte a motoros rendőrt, aki később kórházba szállítás közben meghalt. A másik motoros rendőr és a civil rendőrautóban ülő rendőr ekkor odament a terepjáróhoz, de a sofőr nem akart kiszállni a járművéből. Ekkor rálőttek a járműre. Összesen 13 lövést adtak le. A sofőrt négy lövés eltalálta, súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Még ekkor is ellenállt, több perces dulakodást követően a két rendőr és egy civil tudta legyűrni.
Az ügyészség szóvivője októberi tájékoztatásában szintén beszámolt arról, hogy az eseménysort a Hummer mögött haladó másik, ugyancsak Hummer terepjáróból mobiltelefonon rögzítették.
A hatóság szerint a gyanúsított vélhetően ópiát- és morfinszármazékok hatása alatt állt a történtekkor. A férfival szemben hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette merült fel.
Ha nem működik a lejátszó, itt megnézheti a videót! >>>
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06