LMP-kongresszus
Csiba Katalin magyarázkodik Jávor Benedek miatt
Az LMP nemet mondott a csatlakozásra, de nyitott az együttműködésre - hangoztatják folyamatosan.
2012.11.18 14:08MTIAz LMP nemet mondott az Együtt 2014-hez való csatlakozásra, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott - foglalta össze az ellenzéki párt kétnapos kongresszusának döntéseit Csiba Katalin szóvivő vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Jávor Benedek ugyanakkor kérdésesnek nevezte, hogy a párt tényleg meg akarna egyezni. A frakcióvezető megismételte, hogy lemond posztjáról, ahogy ezt teszi a háromból két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is.
Heltai László szóvivő a stratégiai vitairat két legfontosabb pontját ismertette. Ezek szerint az LMP nem köt választási együttműködést a jelenlegi parlamenti pártokkal, és olyan kormányban sem kíván részt venni, amelyiket Magyarország valamelyik volt miniszterelnöke vezet.
Kapcsolódó írások:
- Nem csatlakozik az Együtt 2014 mozgalomhoz az LMP
- Megkezdődött az LMP és az Együtt 2014 együttműködéséről szóló vita
- Az LMP együttműködik, de nem csatlakozik Bajnaiékhoz
- LMP: a Matolcsy-féle gazdaságpolitika felelős a GDP csökkenéséért
- Felkérte a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az LMP-t az Együtt 2014
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06