Várhatóan kora délután szállítják el
Bomba a Dunában - megkezdődött az óbudai terület kiürítése
Megkezdődött az épületek kiürítése és a környék lezárása péntek reggel a III. kerületnek azon a részén, amelynek közelében az északi összekötő vasúti hídnál a Dunában egy második világháborús bombát találtak. A féltonnás robbanótestet várhatóan kora délután hatástalanítják és szállítják el a helyszínről.
2012.10.19 08:05MTIA Pók utca és a Nánási út környékén élők sorra hagyják el otthonaikat, a kitelepítés mintegy 8 ezer embert érint. Reggel nyolc óra után a rendőrség minden házat ellenőriz, gyakorlatilag végigkopogtatják a lakások ajtaját, az érintett terület határát pedig lezárják. Korábban a rendőrség, a katasztrófavédelem, a polgárőrség emberei a közös képviselőkön keresztül és személyesen is megpróbáltak mindenkit tájékoztatni a szükséges intézkedésről.
Akik nem tudják elhagyni otthonukat, mert betegek, vagy mozgásukban korlátozottak, azokat délelőtt mentővel viszik el megfelelő helyre.
Az intézkedés a tervek szerint 18 óráig lesz érvényben. A bomba lehetséges hatósugarának egy kilométeres lezárása a IV. és a XIII. kerület többnyire ipari vagy lakatlan területeit is érinti. A XIII. kerületben lezárják a Népszigetet, a határ a Váci út Duna felé eső pereme.
A III. kerületben a Pók utcai lakótelep egy részét és a Grapshisoft parkot is ki kell üríteni. Az önkormányzat az Aquincum Általános Iskolát és a Rozgonyi Piroska utcai vendégházat jelölte ki befogadó helyként, ahol gondoskodnak a lakók ellátásáról is.
A munkálatok alatt az összekötő hídon szünetel a vonatforgalom, a Dunán hajózási zárlat lesz, emiatt a BKV hajói sem közlekednek, és a 106-os autóbusz menetrendjében is változások lesznek.
A Honvédelmi Minisztérium szerdán közölte: bejelentést kaptak a tűzszerészek arról, hogy a Dunában feltehetően egy robbanótestet találtak. A tűzszerészek csütörtökön megállapították, hogy egy ötszáz kilogrammos második világháborús, éles bomba van a vasúti hídnál.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a féltonnás bomba 30 fokos szögben áll a mederben, a kiemelés után megkezdik a két gyújtószerkezet eltávolítását és megsemmisítését, a bombatestet pedig a központi gyűjtőhelyre szállítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06