Két halálos áldozat
Jogerős életfogytiglan a pécsi kézigránátos gyilkosnak
Helybenhagyta a 2008. novemberi, két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos gyilkosság tettesének életfogytiglani fegyházbüntetését a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön hozott jogerős határozatában.
2012.10.11 11:08MTIA Krémer László vezette büntetőtanács döntése értelmében Bogdán Jenő legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. Társai közül az ítélőtábla helybenhagyta a korábban 15 év fegyházbüntetéssel sújtott Bogdán János büntetését is, Balogh Sándorét pedig 10 évről 12 év fegyházra súlyosbította. Utóbbi élettársát, a korábban 12 év fegyházra ítélt O. Zsanettet bűncselekmény hiányában felmentette.
A táblabíróság a három férfit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt marasztalta el jogerősen. O. Zsanett ügye azonban a Kúria elé kerül, mert esetében az ügyész bűnösség megállapításáért, büntetés kiszabásáért fellebbezett. Bogdán János volt rendőr és testvére, Bogdán Jenő egykori kővágószőlősi roma kisebbségi képviselő 2008 nyarán állapodott meg abban, hogy megleckéztetik az előbbi férfi szomszédját, akivel régóta haragban állt.
A későbbi sértett éjjelente rendszeresen hangosan hallgatott zenét az autójában, a kutyája pedig többször megkergette Bogdán János gyerekeit és vendégeit. Amikor Bogdán János mindezt szóvá tette, a szomszéd megfenyegette, hogy megöli őt és a családját. A Bogdán testvérek felvették a kapcsolatot az Alsószentmártonban lakó Balogh Sándorral, hogy rávegyék, dobjon be kézigránátot haragosuk házába. Ennek érdekében még a helyszínre is elvitték, de Balogh végül nem vállalta a feladatot, a gránátot viszont megszerezte nekik.
A robbanószerkezetet Bogdán Jenő 2008. november 18-án éjjel dobta be a Fejlődés utcai ingatlan hálószobájának ablakán. A gránát az ágyra esett és felrobbant, ennek következtében a házban lakó férfi és élettársa a helyszínen meghalt, a gyermekek nem sérültek meg. A kicsiket a másik helyiségben tartózkodó nagyobbik lány vitte el a halott szülők mellől, és ő értesítette a rendőrséget.
A rendőrség 2009 februárjában fogta el a testvérpárt a bűncselekmény feltételezett elkövetőiként, társaik később kerültek rendőrkézre. A nyomozók a rasszista indítékot már a tett után nem sokkal kizárták. A bíróság az eljárás során beszerzett bizonyítékok, a vádlotti és tanúvallomások, a poligráfos és szakértői vizsgálatok, a telefonok híváslistái és egyebek mellett a titkos adatgyűjtés eredményeit értékelve következtetett a bűncselekményt tagadó férfiak bűnösségére.
Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék még úgy találta, hogy a bűncselekményben O. Zsanett is részt vett azzal, hogy biztosította a helyszínt, amikor Bogdán Jenő bedobta a kézigránátot az épületbe. Ezt az ítélőtábla azonban nem találta megalapozottnak. A csütörtöki ítélethirdetést a sajtó és a hallgatóság is nagy érdeklődéssel kísérte. A tanácsvezető bíró indoklását egy fiatal nő zavarta meg, aki felállt a zsúfolásig megtelt teremben, és el akarta mondani az üggyel kapcsolatos véleményét, de a helyiségbe hívott rendőröket látva elállt a szándékától, és kiment.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06