A parlament őszi ülésszakán
Vona: a Jobbik a megélhetés, a közbiztonság és az egészségügy kérdéseire fókuszál
A Jobbik a megélhetés, a közbiztonság és az egészségügy kérdéseire fókuszál a parlament őszi ülésszakán.
2012.09.08 18:40MTIA következő időszakban három kérdéskörre fogunk fókuszálni, mert ezek a magyar társadalom számára a legfontosabbak: megélhetés, közbiztonság és egészségügy - mondta az ellenzéki politikus.
"Ez a három dolog, amire az embereknek szüksége van ahhoz, hogy igazán állampolgárnak érezzék magukat, amiket az államnak kellene garantálni számukra. Jelenleg a magyar állam ezen kötelezettségeinek szinte egyáltalán nem, vagy csak gyengén tesz eleget" - fogalmazott Vona Gábor.
Közlése szerint a frakcióülés másik fontos döntése, hogy a párt "kiviszi a politikát az utcára". Magyarázatként elmondta, hogy a kétharmados kormánypárti többség mellett nehéz a parlamentben politizálni, számukra fontos kérdésekre hangsúlyt helyezni.
"Eddig sem volt idegen számunkra az utcai politizálás, mostantól még inkább így teszünk. Az emberekkel közvetlen találkozást szeretnénk, a lakossági fórumainkat is zárt helyett nyílt téren kívánjuk megrendezni a jövőben. A Magyar Élet Menete is ezt a célt szolgálja, ahol végre az érdemi kérdésekről lehet beszélni. Javaslom a többi pártnak is, hogy jöjjenek ki a Parlament gyönyörű épületéből és menjenek ki az emberek közé, beszélgessenek velük problémáikról" - fogalmazott a pártelnök.
Vona Gábor újságírói kérdésre elmondta: nem ismerik a KDNP javaslatának részleteit a családi adókedvezmény kiterjesztéséről, de minden olyan kezdeményezést támogatnak, amelyek a családok életkörülményeit javíthatják. A választási törvénymódosítással kapcsolatban kifejtette, hogy az ajánlószelvények gyűjtéséért "nem fognak krokodilkönnyeket hullatni", de sajnálják, hogy a Jobbik által javasolt "műveltségi cenzust" lesöpörték az asztalról. Szerinte, ha a kormánypártok abban érdekeltek, hogy felelősen gondolkodó emberek szavazataival dőljön el egy választás, akkor a regisztráció nem a legjobb mód.
"Sokkal helyesebb volna a műveltségi cenzus bevezetése, ahol alapfokú végzettséghez kötnék a választójogot, mert akinek nincs meg az elemi iskolai végzettsége, nem képes felelős döntést sem hozni ilyen fontos kérdésben" - tette hozzá.
A sajtótájékoztatót követően a Nemzeti Emlékhelynél összegyűlt mintegy négyszáz ember előtt Gaudi-Nagy Tamás, a párt országgyűlési képviselője egyebek között arról beszélt, hétfőn a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnöknek el fogja mondani, hogy "bűn nem maradhat büntetlenül, mert aki ezt hagyja, szintén bűnt követ el". Utalt arra, hogy megszűnt az elszámoltatási kormánybiztos intézménye, amely - szerinte - sikertörténetként lett tálalva, miközben a múlt bűnösei továbbra sincsenek rács mögött.
"A Fidesz 2010-ben azt hangoztatta, hogy bűnszervezetek vették át az irányítást az országban, ennek ellenére egyetlen állami vezető vagy politikus sem került rács mögé" - mondta Gaudi-Nagy Tamás.
A beszéd elhangzása után indult el a Magyar Élet Menete, az egybegyűltek a belváros és a palotaváros több utcáját érintették a vonulás során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06