Hőség
A vasárnapra érkező hidegfronttal véget ér a jó idő
A vasárnapra megérkező hidegfront miatt az ország nagyobb részén véget ér a rendkívüli hőség, több helyen heves zivatarokra, viharos szélre is számítani lehet.
2012.08.26 00:27MTIAz ország legmelegebb részén még 37 fok várható, de lesz, ahol már csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez szombaton eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: vasárnapra az ország nagyobb részén megszűnik a hőség, de az alföldi és északkeleti részeken még mindig 25 (délkeleten 27) Celsius-fok fölött alakulhat a hőmérséklet napi átlaga.
Ennek nyomán a tartós hőség miatt Békés megyére még vasárnapra is a legmagasabb fokozatú, piros figyelmeztetést adták ki. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Bács-Kiskun megyére másodfokú, narancsszínű figyelmeztetést adtak ki, ami azt jelenti, hogy a napi középhőmérséklet ezeken a területeken is 25 fok felett alakulhat.
Az előrejelzés szerint a nyugati, északnyugati tájakat leszámítva eleinte sok napsütésre lehet számítani, majd a déli óráktól erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 20-25, másutt többnyire 27-32, a Tiszántúlon még 34-37 fok között várható.
Napközben a Dunántúl nagy részén és a középső országrészben, majd estétől már északkeleten is viharossá fokozódhat a szél. Az északnyugati területeket leszámítva bárhol számítani lehet zivatarra. Elsősorban délnyugaton és északkeleten heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladó széllökések, illetve jégeső kísérhet.
Az országos tiszti főorvos utasítása értelmében a hőségriasztás vasárnap éjfélig van érvényben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06