A korszerűtlen berendezéseket cserélni kell
Az LMP szerint szabályozni kell a klímahasználatot
Az LMP azt kéri a kormánytól, hogy támogassa a korszerűtlen klímaberendezések cseréjét, és a középületekre vonatkozóan rögzítse jogszabályban a külső és a belső hőmérséklet különbségének maximumát.
2012.08.21 11:37MTISzél Bernadett, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának LMP-s tagja keddi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyre gyakoribb hőség szükségessé teszi mind a munkavállalók egészségének, mind a környezet védelmét. Közlése szerint pártja a nyár folyamán számos visszajelzést kapott a kánikulában észlelt egészségvédelmi hiányosságokról: a túl magas munkahelyi hőmérsékletről, valamint a zárt terű munkahelyek túlhűtéséről.
Mint írta, kutatások alapján a külső és a belső terek közötti ideális hőmérsékletkülönbség 6-8 Celsius fok. Sok helyen azonban túlhűtik a helyiségeket, ami nemcsak a dolgozók egészségére káros, hanem energiagazdálkodás szempontjából is rossz. "Az LMP programja egyértelművé teszi, hogy a munkavállalói jogok védelme, a környezet védelme és a gazdasági szempontok összeegyeztethetőek, sőt egymást erősítő hatásúak" - olvasható a kommünikében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06