Két robbanás, tűz
Kipárolgó gőzök okozhattak robbanást a Mol zalaegerszegi finomítójában
A kipárolgó gőzök begyulladása, úgynevezett piroforos jelenség okozhatta a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában májusban és júniusban történt két robbanást és tüzet.
2012.08.10 14:48MTIA Mol zalaegerszegi finomítójában május 18-án, majd június 26-án feltöltés közben robbant fel és gyulladt ki egy-egy nagyméretű bitumentartály. Egyik baleset sem járt személyi sérüléssel, a levegőbe nem került kimutatható mennyiségű káros anyag. Egri Gyula, a ZMKI igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta: a tűzvizsgálathoz igénybe vett szakértői vélemények alapján mindkét alkalommal azt állapították meg, hogy "a viszonylag magas hőmérsékleten tárolt anyagból kipárolgó gőzök begyulladása okozhatta a robbanást és a tüzet".
Magyarázatként hozzáfűzte: azt nevezik piroforos anyagnak, amely bizonyos mennyiségű oxigén jelenlétében gyújtóforrás nélkül begyulladhat. Az igazgató kifejtette: a szakértők és más hatóságok vizsgálata alapján nem lehetett százszázalékos pontossággal meghatározni, hogy mi vezetett el a robbanásig, de ki tudtak zárni egyes okokat. A Mol a technológiai előírásokat betartotta, a tartályoknál anyaghibára vagy elöregedésre utaló jeleket nem találtak, személyi felelősséget nem lehetett megállapítani.
Azért, hogy a feltételezhető okokat kizárják, és további hasonló eseteket megelőzzenek, több teendőt is megfogalmazott a hatóság, amelyek egy részét az olajtársaság azóta már el is végezte. A katasztrófavédelem előírta egyebek mellett a gyártástechnológiai szabályok felülvizsgálatát, a tartályokban - a robbanásveszély elkerülése érdekében - az oxigénkoncentráció csökkentését, valamint a bitumentároló rendszerek mérését és szakaszolhatóságát lehetővé tevő intézkedéseket - közölte Egri Gyula. A májusi üzemi baleset során egy 6-8 méter átmérőjű, fémborítású, ezer köbméteres tartály teteje felhasadt a bitumennel történt feltöltése közben. A Mol akkori közleményében úgy fogalmazott: a tartály teteje "műszaki meghibásodás miatt felhasadt, a kiáramlás helyén tűz keletkezett", az üzemi személyzet a tüzet a tűzoltóság kiérkezése előtt eloltotta.
Június végén egy ötszáz köbméteres bitumentartály szintén töltés közben robbant fel, az oldala felhasadt, majd 10-15 méter magas lángoszloppal égett. A tüzet tíz perc alatt megfékezték a tűzoltók. Az olajtársaság és a katasztrófavédelem mindkét esetről azt közölte, hogy a környezetbe minimális, nem kimutatható mennyiségű káros anyag került, amely a lakosságot nem veszélyeztette, és nem is volt szükség lakosságvédelmi intézkedésekre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06