Nem veszi komolyan a vállalásait?
Az LMP szerint a miniszterelnök becsapja a jövő nyugdíjasait
Az LMP szerint a kormány a Széll Kálmán Tervben az Európai Uniónak tett vállalásait sem veszi komolyan, ugyanis nem tervezi az egyéni nyugdíjszámla létrehozását.
2012.07.30 16:47MTIA párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a kabinet ezzel elismeri, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben becsapta az állami nyugdíjpillérbe átléptetett volt magán-nyugdíjpénztári tagokat. Az ellenzéki párt arra hivatkozik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Világgazdaság című lap számára a nyugdíjrendszer jövőbeni változásaival kapcsolatban adott válaszából kiderült, a kormány nem tervez komoly változásokat a nyugdíjrendszerben.
A párt szerint az is világossá vált, hogy nem is tervezik az egyéni nyugdíjszámla létrehozását, amit pedig néhány hónapja a Széll Kálmán Terv 2.0-ban "még belengettek". Hozzátették, emellett nem hajtják végre a nyugdíjrendszer korrekcióját sem, pedig azt a terv szerint még az idén meg kellett volna kezdeni. Az LMP kitért arra: a kormányfő 2010-ben még országgyűlési határozatba foglalta azt az ígéretét, hogy létrehozzák az egyéni nyugdíjszámlákat. Amint a kormány rátette a kezét a magán-nyugdíjpénztári vagyonra, "már el is felejtette az ígéretét" - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06