Két férfit vittek kihallgatásra
Bándy-gyilkosság: rendőrkézen a gyilkos(ok)?
Több embert fogott el a rendőrség Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban.
2012.07.16 07:02MTIVasárnap éjfél után nem sokkal több hírportál is beszámolt arról, hogy a gyilkosság áldozata, Bándy Kata édesanyja közölte: "megvan a tettes". Bándy Edit a facebook-on mindössze ennyit információt adott közre.
Az MTI kereste Zsobrák Pétert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki a hajnali órákban nem erősítette meg az információt. Csak annyit közölt, hogy a rendőrség honlapján szerepelnek azok az információk, amelyeket hivatalosan közölni kívánnak.
Az index.hu azt írta: a Hír TV teletextje szerint a tv tudósítóját a helyiek arról értesítették, hogy a rendőrök két férfit vittek el kihallgatásra. Azt írták: a helyszínen olyan tárgyakat találtak, amelyek a meggyilkolt lányé lehettek.
Az MTI rendőrségi informátora csak annyit mondott, hogy nem egy embert fogtak el.
Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap a Hír Tv-nek azt nyilatkozta: meggyőződése szerint néhány napon belül elfogják a tettest, közlése szerint a rendőrök nyomon vannak Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban.
A Hír TV beszámolója szerint a rendőrök több órán át hallgatták ki azt a férfit, akinek információi lehetnek a pszichológusnő gyilkosáról. A férfi szombaton Pécsett kereste meg a Hír TV stábját, elmondása szerint egy ismerősére ráillenek azok a személyiségjegyek, amelyeket a rendőrség megadott a tettesről. A Hír TV riportere értesítette a rendőrséget, ők a helyszínre érkeztek, és kihallgatásra vitték a férfit.
A bama.hu korábban úgy értesült, hogy a boncolás megállapításai, illetve a holttest megtalálásának helyszínén rögzített nyomok értékes információkat szolgáltattak a rendőröknek. A tettes kézre kerítését segíti az anyagmaradványokból nyert DNS-minta, amelynek alapján elfogását követően egyértelműen azonosítható lesz a gyilkos. A lap felveti, hogy a minta valószínűleg nem egyezett a rendőrség adatbázisában szereplők egyikével sem, ugyanis ebben az esetben már kézre keríthették volna az elkövetőt.
Hatala József országos rendőrfőkapitány szerdán egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít elfogni a pécsi rendőrségi pszichológus gyilkosát. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság aznap este a rendőrség internetes oldalán azt közölte: a nyomravezetőnek vállalnia kell, hogy tanúként részt vesz az eljárásban, a védelméhez szükséges intézkedéseket a hatóság megteszi.
Bándy Kata holttestére, eltűnése után négy nappal egy férfi bukkant rá múlt szerda délután Pécsen, a Délibáb utcában, egy bokros területen.
Kapcsolódó írások:
- Miért nem beszél a rendőrség Bándy Kata ügyéről?
- Pintér: néhány napon belül meglesz Bándy Kata gyilkosa
- Több nyugalmazott nyomozó is segíti a Bándy Kata ügyet
- Bándy Kata és gyilkosa együtt sétált?
- Egymilliós díjat tűztek ki Bándy Kata gyilkosára
- Az eltűnt rendőrségi pszichológusnő holttestét találták meg
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06