Közérdekű üzem működésének megzavarása...
Feljelenti az LMP-seket a Közgép
Feljelentést tesz a cég székhelyénél demonstráló LMP-sek ellen a Közgép - jelentette be jogi képviselőjük. Futó Barnabás, szerdán délután a Közgép épülete előtt újságíróknak azt mondta, hogy véleményük szerint megvalósult a közérdekű üzem működésének megzavarása, a személyi szabadság megsértése és a magánlaksértés is.
2012.07.11 16:01MTIAz ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy a közérdekű üzem működésének megzavarása, ha azt csoportosan követik el, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Puskár Anett kommunikációs igazgató kérdésre válaszolva azt mondta, a cég előző nap már közleményt adott ki arról, hogy a korábban ellenük megfogalmazott vádak, amelyek szerint 350 milliárd forintnyi megbízást nyertek el, nem a cég megbízásainak az összege, hanem azoké a beruházásoké, amelyekben valamilyen formában részt vesznek. Hangsúlyozta, általában más társaságokkal együtt, konzorciumi formában dolgoznak.
A kommunikációs igazgató visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint törvénytelenül jutottak megbízásokhoz. Hangsúlyozta, Magyarországon nagyon szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogyan lehet elindulni a közbeszerzéseken. A Közgép mindig a közbeszerzési előírásoknak megfelelően tesz ajánlatot, és így nyerte el a megbízásokat is - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06