Kisgyereket sodort veszélybe
Bűnösnek találta a bíróság a gödöllői hőlégballon-baleset okozóját
Bűnösnek mondta ki első fokon hétfőn a Budakörnyéki Bíróság azt a férfit, aki hőlégballonjával 2007 áprilisában balesetet okozott egy gödöllői repülősrendezvényen.
2012.07.02 18:24MTIA bíróság légiközlekedés gondatlan veszélyeztetése vétségében bűnösnek találta, és egy évre próbára bocsátotta Füle Zoltánt. Az ítélet szóbeli indoklásában Lugosiné László Mónika bíró elmondta: a vádlott védekezésével szemben a bíróság elsősorban a tanúvallomásokra és a szakértői véleményekre alapozta ítéletét. A döntés meghozatalakor enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott büntetlenségét és azt, hogy a baleset óta öt év telt el. Súlyosbító körülménynek számított, hogy a férfi kisgyermek testi épségét veszélyeztette, illetve hogy a balesetben egy ember nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, Füle Zoltán és védője felmentésért fellebbezett. A döntés nem jogerős. A vádirat szerint Füle Zoltán 2007. április 30-án hőlégballonjával vett részt a gödöllői "repülőmajálison", és úgynevezett kötött lebegést végzett. A ballon szállítókosarába két utast, köztük egy gyereket vett fel, a levegővel való feltöltés közben azonban a földhöz rögzített hőlégballont egy erős széláramlat váratlanul megemelte, és a rögzítéséhez használt, nem megfelelő minőségű és szakszerűtlenül hurkolt kötelek egyike elszakadt.
A felemelkedő ballon kirántotta a földből a másik, ugyancsak nem kellően rögzített kötelet, és a jármű irányíthatatlanul sodródni kezdett; a hőlégballon mintegy ötven méter megtétele után ért földet. A baleset következtében a kosár felnőtt utasa zúzódásokkal járó, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, és a gyermekkorú utas testi épsége is veszélybe került.