Almásival küzd meg Lázár helyéért
Kis Andreát indítja a vásárhelyi posztért az MSZP
Kis Andrea tanárt indítja az MSZP a hódmezővásárhelyi polgármesteri tisztségért az őszi időközi választáson, amelyet a helyi választási bizottság szeptember 2-ára írt ki.
2012.07.02 13:23MTIA 32 éves politikus hétfői, bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy azért vállalta a jelöltséget, mert úgy érzi, nagyon sokan szeretnének változást a városban.
A gazdasági problémák megoldása mellett a legfontosabb feladatok között említette a demokratikus közélet megteremtését, amely által szerinte az élet minden területén változásokat lehetne generálni. Hozzátette, hogy kulcskérdésnek tartja az oktatás és a sport támogatását. Kis Andrea az ellenzéki erőket összefogásra szólította fel.
Kis Andrea a városban tanárként dolgozik, emellett jogot tanul. 1999 őszén lépett be az MSZP-be, 2000-ben az időközi önkormányzati választáson képviselőjelöltként indult, 2010-ben polgármesteri kihívója volt Lázár Jánosnak. Az MSZP bejelentésével egy időben ülésezett a helyi választási bizottság, amely szeptember 2-ára, vasárnapra tűzte ki az időközi polgármester-választást.
A választás kiírására azért volt szükség, mert a várost 2002 óta irányító Lázár János június 2-ától a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen polgármesteri tisztségével.
A polgármester-választásig - az önkormányzati törvény és a helyi szervezeti és működési szabályzat alapján - Almási István alpolgármester látja el a városvezetői teendőket.
Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlés május 25-ei rendkívüli ülésén, amikor Orbán Viktor "kikérte" őt a város lakóitól, jelentette be, hogy elfogadja a kormányfő felkérését a Miniszterelnökség államtitkári posztjára, és a törvényes határidőn belül megszünteti a két tisztség közötti összeférhetetlenséget.
A politikus hangsúlyozta, soha nem adná fel "hódmezővásárhelyiségét", a jövőben is városát kívánja szolgálni. A Fidesz és a KDNP helyi csoportja már korábban bejelentette, hogy a település irányításában tizennyolc esztendeje önkormányzati képviselőként, tizenkét éve pedig alpolgármesterként részt vevő Almási István jelölését támogatja a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06