A társadalom 40 százaléka szegény?
Szili: a középrétegek eltűnéséhez vezethet a jövő évi büdzsé
Az alsó középosztály lecsúszásának felgyorsulását eredményezheti a kormány jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatának elfogadása Szili Katalin független parlamenti képviselő pártja szerint.
2012.06.29 15:44MTIA volt házelnök közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a Szociális Unió pénteki pártértekezletén megtárgyalta és elfogadta a Tegyük élhetővé Magyarországot! című alapprogramját, amelyek a párt társadalom-, gazdaság-, kül- és nemzetpolitika céljait tartalmazzák. Szili Katalin szerint a felmérések azt mutatják, hogy a magyar társadalomnak immár 40 százaléka él szegénységben, a középrétegek rohamosan gyorsuló eltűnése pedig aláássa a demokratikus politikai rendszert, emellett táptalajt biztosít a szélsőségek terjedésének is.
A Szociális Unió szerint ezért mindenkinek közös érdeke kell, hogy legyen megállítani ezt a folyamatot, mint írják, "ha élhető Magyarországot akarunk, nem tűrhetjük, hogy a társadalom közel fele kizuhanjon a semmibe: elveszítve kórházát, iskoláját egyetemét, vasútját". Kiemelik továbbá, hogy alapprogramjukban az ország harmonikus fejlődését célozzák, ehhez pedig újratervezésre, például a hátrányos helyzetű rétegek szociális kirekesztésének azonnali megállítására, a megszorító pénzügypolitika fejlesztéspolitikára cserélésére is szükség van. Szili Katalin emellett "gyökeres kormányzati stílusváltást" is sürget, azért, hogy egy a társadalmi és a gazdasági partnerekkel együttműködő modell jöhessen létre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06