Az MSZP szerint forráskivonással párosul
Központosítás zajlik az önkormányzati rendszerben?
Az MSZP szerint központosítás zajlik az önkormányzati rendszerben, és ez erőszakos forráskivonással párosul.
2012.05.11 11:11MTIHorváth Csaba alelnök, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője pénteken a pártja által szervezett sajtóbeszélgetésen azt mondta: a járási rendszer létrehozásának egyetlen célja a központosítás, hogy a kabinet - a kormányhivatalok vezetői után újabb - fideszes pártkatonákat nevezhessen ki a választott önkormányzati tisztségviselők fölé, így kényszerítve rá az akaratát mindenkire.
Szólt arról is, hogy a központosítás erőszakos forráskivonással jár együtt az oktatásban, az egészségügyben és a közösségi közlekedésben, ez pedig romló közszolgáltatásokhoz vezet. Mint mondta, az önkormányzatok a kormányzati megszorítások legnagyobb vesztesei, és bár a kormány azzal érvel, hogy az állam jobb gazdája lesz az intézményeknek az önkormányzatoknál, az említett ágazatokra az államosítás után sem jut több pénz.
A fővárosi frakcióvezető szerint a budapesti tömegközlekedésben még nagyobb baj, lényegében életveszélyes állapotok alakultak ki, miután a buszhiány miatt a BKV alkatrészbuszokat állított forgalomba.
Horváth Csaba kijelentette: elfogadhatatlan, hogy az évente 5400 milliárd forint adót fizető budapestiek ne kapjanak megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást, oktatást és közösségi közlekedést.
Gajda Péter XIX. kerületi polgármester arról beszélt, hogy amíg az általa vezetett önkormányzat 2009-ben és 2010-ben is pozitív szaldóval zárt, ezt az évet a forráselvonás miatt már 750 milliós mínusszal kellett megtervezniük. Az államosított intézményekkel együtt pedig az eddig a működtetésükre költött összeget is elveszítik a helyhatóságok - jegyezte meg.
Ugyancsak bírálta a járási rendszer kialakítását, mondván, hogy a kormány feleslegesen hoz létre újabb hivatali struktúrát.
Kapcsolódó írások:
- Józsa: "kaptunk is meghívót meg nem is" Áder beiktatására
- Az MSZP szerint csak a jómódúak nyernek az új adókon
- MSZP: a kormány a szegényekkel fizetteti meg kudarcai árát
- Az MSZP szerint összeférhetetlen tisztségeket tölt be az energiaügyi államtitkár
- Május 16-án mutatja be programjának alapjait az MSZP
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06