Gumiszoba a gyermekotthonban
"Dühöngőbe" zárta a gyerekeket: felfüggesztett börtönre ítélték a vezetőt
Egy év hat hónap, a végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Városi Bíróság kedden első fokon, nem jogerősen Kimpián Ildikót, aki a vád szerint egy speciális gyermekintézmény igazgatójaként "dühöngőszobát" alakíttatott ki, ahova az engedélyével vagy az utasítására gyerekeket és fiatal felnőtteket is bezártak.
2012.03.20 14:04MTIA vádirat szerint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Pedagógiai Szakszolgálata, Gyermekotthona és Szociális Intézménye igazgatója és 27 társa – az intézmény dolgozói - 2007 novembere és 2010 januárja között az otthonban elhelyezett gyermekek és fiatal felnőttek közül többeket korlátoztak a személyi szabadságukban, különös tekintettel a mozgásukra és a tartózkodási helyük szabad megválasztására.
Endrényi Mónika bíró Kimpián Ildikó mellett további négy vádlottat ítélt 3 és 10 hónap közötti felfüggesztett börtönbüntetésre, tíz vádlottat 60 ezer forint és 225 ezer forint közötti pénzbüntetéssel sújtott, hatot megrovásban részesített, míg hét vádlottat felmentett a vád alól. A per 6,8 milliós költségéből mintegy 2,3 milliót kell kifizetnie a vádlottaknak, a fennmaradó 4,5 millió forintot az állam viseli.
A vád szerint az intézmény gyermekotthoni részlegében elhelyezett gyerekek közül nyolc 18 év alattit, valamint négy fiatal, utógondozott felnőttet akadályoztak, illetve korlátoztak a személyi szabadságukban, azáltal, hogy különböző időtartamra bezárták őket a "dühöngőszobába".
Endrényi Mónika bíró hangsúlyozta: a bizonyítási eljárásban megalapozottan kiderült, hogy a vádlottak a terhükre rótt bűncselekményt elkövették. Az ítélet indoklásában a bíró egyenként ismertette az eseteket.
A tanúk és a vádlottak többsége azt állította, hogy a "dühöngőszobát" az elsőrendű vádlott utasítására alakították ki, annak használatához az igazgatónő engedélyére volt szükség. Minden esetről naplóbejegyzés készült.
A szobába bezárt gyerekeket kamerával figyelték, majd amikor lenyugodtak, kiengedték őket. Voltak olyan tanúvallomások is, melyek szerint büntetési céllal is bezártak gyerekeket a helyiségbe.
Kimpián Ildikó elsőrendű vádlott a nyomozati szakban és a bíróság előtt tett vallomásában is következetesen elismerte: bezártak gyerekeket az általa, külföldi minta alapján kialakíttatott helyiségbe, de csak akkor, ha szükség volt az elkülönítésre és egyéb módon nem lehetett megnyugtatni az ön- és közveszélyes állapotba került gyerekeket.
Több szakértőt is meghallgatott a bíróság, közülük többen azt mondták, hogy a különleges besorolású intézményben ön- és közveszélyes helyzetek esetén a gyereket felügyelet mellett ki kell emelni a csoportból, izolálni kell, így megoldható az indulati kitörések kezelése. Azonban volt olyan vélemény is, mely nem zárta ki az elkülönítő használatát, de a kecskeméti intézményben használt helyiséget nem találta erre alkalmasnak.
Kimpián Ildikó az eljárás során nem tartotta magát bűnösnek, tagadta a bűncselekmény elkövetését.
Az elsőrendű vádlott a bíróság előtt tett vallomásában elmondta: a kecskeméti kórházban nincs gyermekpszichiátriai osztály, a rendőrség nem tud védelmet nyújtani az intézményben élő, időnként ön- és közveszélyes gyerekek, fiatal felnőttek esetében. Az elsőrendű vádlott szerint a jogsértést a magyar állam követte el, amely eddig még nem szabályozta a hasonló esetek ügyében követendő eljárást.
Az ítélet nem jogerős, mert Göblyös Péter ügyész három nap gondolkodási időt kért, míg Kimpián Ildikó és több vádlott felmentésért jelentett be fellebbezést, többen viszont tudomásul vették az ítéletet.
A per másodfokon a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.
Kapcsolódó írások:
- Csak a soványodó szülő segíthet túlsúlyos gyermekén?
- Tele volt a ház szénmonoxiddal - egy gyermek életéért küzdenek
- Busztragédia Svájcban: huszonkét gyermek halt meg
- Több hullámban támadtak az izraeli gépek Gázában
- Bűntudatban élnek a dolgozó anyák?
- Hét gyermek és két felnőtt égett halálra Oroszországban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06