Fidesz szerint jó kis üzlet a kormányzati negyed
Fidesz: a Gyurcsány-kormány ingatlanüzlete a kormányzati negyed
A Fidesz szerint a kormányzati negyed a Gyurcsány-kormány legnagyobb, vagy egyik legnagyobb ingatlanüzlete - mondta a párt helyettes szóvivője szombaton, Budapesten.
2007.12.29 11:25MTIA gyanús körülmények, az időzítés, a nagy sietség, valamint Gyurcsány Ferenc üzleti múltja miatt az a következtetés vonható le, hogy ez a beruházás "semmi más, mint Gyurcsány Ferenc kormányának legnagyobb, vagy egyik legnagyobb ingatlanbiznisze" - közölte Cser-Palkovics András sajtótájékoztatón. A helyettes szóvivő hangsúlyozta: az elmúlt hetekben, hónapokban sok olyan kétely merült fel, amely más fejlesztéseknél hatósági vizsgálatokat eredményezett volna. Ebben az esetben azonban e vizsgálatok egy része elmaradt. Példaként említette, hogy a tervezőcsoport vázlatterveit a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) még december elején visszadobta; a fővárosi településszerkezeti terv módosítása még napirendre sem került a Fővárosi Közgyűlésben; Terézváros önkormányzata nem fogadta el az erre vonatkozó szabályozási tervet. Hozzátette: nemrég "az egyik legnagyobb beruházó cég kilépése miatt (...) az is elmondható, hogy a beruházók, a tenderre jelentkezők jelentős része (...) visszalépett a pályázattól". A Fidesz szerint egyetlen megoldás lehetséges, mégpedig az, hogy a kormány visszavonja ezt a pályázatot, lemond a terv megvalósításáról - közölte. Cser-Palkovics András szerint ez a 142 milliárdos beruházás azt jelenti, hogy az emberek a vizitdíjat, a tandíjat, a kórházi napidíjat hét évig azért fizetik, hogy ezt a pénzt a kormány luxusberuházásra költse, ezekből az elvonásokból ugyanis a kormány évi húszmilliárd forint bevételt tervez. Kérdésre válaszolva közölte: a Fidesznek is volt a kormányzati negyedhez hasonló terve, tanulmányanyag is készült erről, ám döntés nem született, a megvalósítás nem kezdődött el. "Ennek gondolom oka volt" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- 2008. január 16-án kiderül mi lesz a kormányzati negyed sorsa
- Navracsics: 2007 a kormányzati alkalmatlanság éve volt
- Jövő szombaton kihirdetik, hogy ki építi a kormányzati negyedet
- Demján kiszállt a kormányzati negyed projektjéből
- Felépülhet-e egyáltalán az új kormányzati negyed?
- Nem ütközik semmibe a kormányzati negyed építése
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06