Újabb tasli?
Gyurcsányék Orbán pofonján röhögnek
A Demokratikus Koalíció szerint az Európai Parlamentben négypárti egyetértéssel benyújtott határozati javaslat a kormánypártok kétségbeesett reakcióival ellentétben nem Magyarországot, hanem az Orbán-rezsimet ítéli el.
2012.02.16 17:04MTIKósáné Kovács Magda a Demokratikus Koalíció etikai bizottságának elnöke csütörtöki közleményében azt írta, az Európai Parlament határozatával az Orbán-rendszer hatalmas vereséget szenvedett. A magyar kormányfő saját pártcsaládja, az Európai Néppárt támogatását sem élvezi már maradéktalanul.
A volt EP-képviselő szerint a magyar kormány ugyanakkor készülhet "a további kokikra és sallerekre is".
Az EP mai döntése politikai támogatást nyújt az Európai Tanácsnak, hogy a kötelezettségét megszegő magyar kormánnyal szemben szankciókat is életbe léptessen – beleértve akár a szavazati jog felfüggesztését is - közölte.
A Strasbourgban csütörtökön elfogadott határozat az EP "súlyos aggodalmát" fejezi ki "a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben". Felszólítja a magyar kormányt: tegyen eleget az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság ajánlásainak, és azoknak megfelelően módosítsa az érintett törvényeket.
A voksolásra három határozati javaslatot is beterjesztettek, és ezek közül a szocialisták, a liberálisok, a zöldpártiak és az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal (GUE/NGL) nevet viselő radikális baloldaliak indítványa kapta meg a szükséges többséget. A másik két, alternatív javaslatot - amelyet a jobbközép néppártiak, illetve a konzervatívok jegyeztek - a plenáris ülés elutasította.