A tavalyi szint
Rákapott a felsőoktatás-csontra az MSZP
Az MSZP elvárja a kormánytól, hogy még a felsőoktatási jelentkezési határidő, vagyis február 24. előtt állítsa vissza a tavalyi szintre az egyetemekre és főiskolákra felvehető hallgatók keretszámát.
2012.02.16 15:20MTIKunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy reggeli interjújában azt közölte, a kormány a Hallgatói Hálózat előző napi demonstrációja ellenére sem vonja vissza a felsőoktatási keretszámokat.
A szocialista politikus hangsúlyozta, amennyiben a kormány kitart ezen álláspontja mellett, és például az államilag finanszírozott képzések száma csak a fele marad a tavalyinak, akkor több ezer olyan gimnazista és középiskolás rekedhet a felsőoktatáson kívül, akik hosszú évek óta készültek egy-egy szakra.
Az MSZP elnökségi tagja úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök egy "téves eszme rabja", ha azt hiszi "személyes kegyet gyakorolva" megállapíthatja a keretszámokat, azokat ugyanis nem politikai szempontok alapján, hanem a társadalom sokszínűségét szem előtt tartva kell meghatározni.
Kunhalmi Ágnes tájékoztatója végén szolidaritást vállalt a felsőoktatási törvény visszavonását és a keretszámok növelését is követelő, szerdán tüntetést tartó Hallgatói Hálózattal.
Mint mondta, az MSZP hétfőn az Országgyűlésben is hangot ad ezen követelésnek, a későbbiekben pedig arra törekszik, hogy egy fenntartható, igazságos és a tömegek számára elérhető felsőoktatási rendszer alakuljon ki a megfelelő párbeszéd után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06